Vágólapra másolva!
Az Index információi szerint Floridában is van villája Balogh Istvánnak, a Gyermekrák Alapítványnak.  
Vágólapra másolva!

Balogh István a tulajdonosa Fort Myers egyik villaházának. A floridai Lee megye önkormányzata az Indexnek megerősítette: a Gyermekrák Alapítvány vezetőjét 2011-ben bejegyezték egy tóparti lakóparkban található 150 négyzetméteres ház kizárólagos tulajdonosaként. Az ingatlan kezelői Balogh István Egyesült Államokban élő gyermekei: Balogh Klaudia és Balogh Roland.

Az Index megkereste Balogh Istvánt, de az alapítvány elnöke nem akart beszélni az ingatlanvásárlásról.

A helyi nyilvántartásban 80-100 ezer dollár (mintegy 20 millió forint) értékűre becsült épületről Balogh István eddig egyetlen alkalommal sem tett említést. (A 20 milliós vételár amerikai viszonylatban elég kevésnek tűnik, akár hacsak a jóval alacsonyabb magyar ingatlanárakat vesszük figyelembe.)

Baloghnak emellett Buda egy kiemelt, zöldövezeti részén van egy többszintes családi háza, ami 100-150 millió forintot ér.

Balogh saját bevallása szerint az elmúlt 13 évben havi 229 és 523 ezer forint között keresett, azaz évi 2,7 és 6,2 millió forint között mozgott a jövedelme.