Őrizetbe vettek több budapesti rendőrt és ügyvédet

Vágólapra másolva!
Az alezredes és rendőr társa egy budapesti piac üzemeltetőinek ajánlotta fel, hogy pénzért megszerzik nekik a szükséges engedélyeket. Rendőröket gyanúsítanak azzal is, hogy pénzért cserébe folyamatban lévő ügyekben adtak át nyilvántartási adatokat ügyvédeknek.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán összesen nyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr alezredest, valamint több más budapesti rendőrt és ügyvédet.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Origónak azt mondta: a gyanúsítottak személyéről közelebbit nem árulnak el. Az akció két ügy miatt indult. Az egyik, hogy egy alezredes és egy másik rendőr a gyanú szerint felajánlotta egy budapesti piac üzemeltetőjének, hogy az illetékes önkormányzatnál beszerzik a működéshez szükséges engedélyeket pénz fejében. A másik tényállás szerint a gyanúsított rendőrök pénzért cserébe folyamatban levő polgári és büntetőügyekben kértek le a nyilvántartásból jogosulatlanul adatokat, amiket az ügyben érintett ügyvédeknek adtak át.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével szerdán összesen tíz – kilenc budapesti és egy vidéki – helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a rendőr alezredes és bűntársai elfogása érdekében.

Az akció során többek között ügyvédi irodákban tartottak házkutatásokat. Az eljáró ügyészek okiratokat, mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek a bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a házkutatásokat követően vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt kihallgatásra előállította a rendőr alezredest, valamint három rendőr társát, három budapesti ügyvédet, továbbá egy civilt. Három rendőrt őrizetbe vettek, egyiküknél indítványozták az előzetes letartóztatást. Az ügyben még további gyanúsítotti kihallgatások is várhatók.

Az őrizetbe vett rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.