Milyen bajra utalnak Welsz halálának körülményei?

Welsz Tamás, Sólyom, Charity March, interjú
Vágólapra másolva!
Fennakadt szemek, beszédzavar, majd ájulás. A rendőrség szerint Welsz Tamás ezeket a tüneteket produkálta a halála előtti percekben. Bármibe bele lehet halni egyik percről a másikra, de ha ilyen történik, annak leggyakoribb oka a hirtelen szívmegállás, ami viszont ritkán jár zavaros beszéddel. A gyógyszermérgezés órákig tartó szenvedést okoz, agyi infarktust viszont kaphatott.
Vágólapra másolva!

Welsz Tamás halálának körülményeiről rengeteg elmélet jelent meg, mióta a múlt hét csütörtökön rosszul lett, és életét vesztette egy rendőrségi autóban. Hivatalosan egyelőre csak a rendőrség szólalt meg, ők pénteken azt mondták, hogy tíz perccel a rendőrautó érkezése után észlelték, hogy Welsz beszéde akadozik, szemei fennakadnak, majd elveszíti az eszméletét. Alig több mint 20 perccel később már a mentők próbálták újraéleszteni a férfit, ez azonban nem sikerült.

Halálának lehetséges okaihoz eddig ez az egyetlen hivatalos kiindulópont, és a rendőrség közölte, hogy konkrétabb magyarázat csak az orvosszakértői vizsgálat lezárulta után lesz. A sajtóban ennek ellenére folyamatosan jelennek meg a lehetséges forgatókönyvek. Az egyik ilyen, hogy öngyilkos akart lenni, ezért még otthon gyógyszereket vett be, de a Blikk hétfőn már azt írta, hogy valamilyen szintetikus drog túladagolása is végezhetett vele, ám erre konkrét bizonyítékot nem közöltek, csak annyit, hogy „a halál körülményei nem mondanak ellent a túladagolásnak”. Az Origónak pénteken Welsz egyik érdi szomszédja azt mondta, hogy csütörtökön otthon még egészségesnek tűnt a férfi.

Welsz Tamás a múlt héten csütörtökön halt meg Fotó: Mudra László - Origo

A hirtelen, váratlan szívmegállás az egyik lehetséges oka lehet Welsz váratlan halálának, ezért szakorvosok segítségével vettük végig, hogy ez milyen tünetekkel és lefolyással járhat. Arra is választ kerestünk, hogy mire utalhat, ha valakinek fennakadnak a szemei, és akadozik a beszéde. Az orvosokkal általánosságban beszéltünk, és nem konkrétan Welsz Tamás haláláról mondtak véleményt.

Életkortól, egészségi állapottól és foglalkozástól függetlenül bárki meghalhat hirtelen, váratlan szívhalálban, az esetek nagy részében pedig nincs ok, ami megmagyarázná, hogy miért akkor, és miért ott – mondta az Origónak dr. Matos Lajos, aki évtizedek óta dolgozik kardiológusként. A leggyakoribb szívhalált a kamrafibrilláció okozza, ami azt jelenti, hogy megszűnik a szívpumpa működése, a halál pedig néhány másodperc alatt beáll. Tíz hirtelen szívhalálból nyolcat ez a típus okoz.

Ilyen szívleállás mindenkit érhet, de a kockázatát növeli például a dohányzás, valamilyen veleszületett rendellenesség, a stressz, de akár egy-egy erősebb dühroham is előidézheti. Sokszor azonban még a boncolás sem mutat ki olyan elváltozást, ami a szívmegállást okozhatta.

Matos szerint a legtöbb szívhalálnál a beteg egy-két másodperc alatt elveszíti az eszméletét, és csak azt lehet látni, hogy elzuhan, vagy lefordul a székről. Amikor valaki hirtelen, a semmiből egyszer csak meghal, azt gyakorlatilag végtelen számú dolog okozhatja, ahogy a szívgyógyász fogalmazott: bármibe bele lehet halni, de a leggyakoribb a hirtelen szívhalál.

A hirtelen szívhalál első pillanataiban előfordulhat, hogy valakinek fennakad a szeme, bár ezután rögtön további katasztrofális tünetek alakulnak ki. „A hirtelen szívhalálnál viszont nincs beszédzavar, a beteg egyáltalán nem beszél, beavatkozás nélkül beállhat a halál. Nincs légzése, keringése, semmire sem reagál, esetleg az első percekben görcsösen összerándulnak az izmai” – mondta dr. Nagy András kardiológus. A hirtelen szívhalál így esetleg összetéveszthető egy epilepsziás rohammal is.

Bizonyos gyógyszerek is okozhatnak kamrafibrillációt, azonban, ha a hagyományos gyógyszer-túladagolásra gondolunk, mint amikor valaki túl sok altatót vagy nyugtatót vesz be, ott sokkal hosszabb, akár órákig tartó rosszullét kezdődhet a betegnél – mondta dr. Nagy András.

A szemek fennakadása, a beszédzavar majd az ájulás a megkérdezett orvosok szerint rengeteg betegség tünete lehet, sok kórfolyamat állhat ezek mögött, ezért nem túl szerencsés, ha ennyiből próbálunk meg bármilyen kórképet felállítani. Ami általánosságban elmondható, hogy az agy különböző betegségei, például az agydaganat, illetve az agyvérzés okozhatnak ilyen tüneteket, de a cukorbetegség egyes típusai, illetve az akut stresszreakció is kiválthatja.

Ki volt Welsz Tamás?

Welsz Tamás neve az elmúlt hetekben a Simon Gábor elleni nyomozás során merült fel. Az MSZP elnökhelyetteséről pár hete derült ki, hogy egy osztrák bankszámlán elhelyezett 240 millió forintnyi devizát úgy, hogy nem vallotta be sem a személyijövedelemadó-bevallásában, sem a vagyonnyilatkozatában. Az ügyészség adócsalás miatt gyanúsította meg a politikust, Simon minden pártisztségéről lemondott.
Először az Index írt arról, hogy Simon kapcsolatban állt Welsszel, aki a Sólyom légitársaság környékén is felbukkant, és az Interpol is körözte egy panamai csalás miatt. A lap szerint a rendőrség a Simon-üggyel összefüggésben tartott házkutatást Welsz egyik ingatlanában. A nyomozók állítólag olyan bizonyítékokat is találtak, amelyek megerősítették, hogy a két férfi régóta együttműködött egymással. Ekkor került elő Welsz széfjéből az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó afrikai útlevél, amelyet egy bankszámla nyitásánál használtak. Simon bissau-guineai állampolgárként szerepel az okmányban.
A hamis okmány segítségével nyithattak számlát a MagNet Bank budapesti fiókjában, ahol 75 millió forintnyi összeget találtak a hatóságok. Az ügyészség ezt követően közölte: közokirat-hamisítással is meggyanúsították Simont. Az ügyészségi közlemény Welszt nem nevezte meg.