A négyes metrón pózolt Hagyó Miklós

Hagyó Miklós ezt a fotót küldte az Egyenlítő blognak
Vágólapra másolva!
Demszkyvel ellentétben a volt főpolgármester-helyettes kipróbálta a négyes metrót az átadás napján – számolt be az Egyenlítő blog.
Vágólapra másolva!

Hagyó Miklóst az információink szerint MSZP-hez közeli Egyenlítő blog szerzői keresték meg ügyvédjén keresztül, aki – négy évre szóló, nyilvánosságnak szóló némasági fogadalma miatt – bár nem kívánt nyilatkozni, hajlandó volt egy kezében tartott üzenettel pózolni a négyes metró egyik állomásán. A kezében tartott papíron Hagyó kifejti, hogy a négyes metró projekt összes résztvevőjére büszke, és hálát ad az úrnak, hogy az építkezés baleset nélkül valósult meg.

Hagyó Miklós ezt a fotót küldte az Egyenlítő blognak Forrás: Egyenlito.blog.hu

Bár a négyes metró építése még Demszky Gábor főpolgármesterségének idejéhez köthető, a vonal megnyitójára a Tarlós István jelenlegi főpolgármester szándékosan nem hívta meg. A jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó Demszky a Magyar Liberális Párton keresztül üzente meg az Origónak, hogy nem akar nyilatkozni a négyes metróval kapcsolatban.

Hagyó Miklós volt szocialista politikus Demszky Gábor főpolgármester helyetteseként felelőse volt a metróberuházásnak. Hagyót és tizennégy társát a 2010-es év legnagyobb korrupciós ügyének számító BKV-ügyben azzal vádolták, hogy a BKV számára hátrányos, de a saját maguk számára hasznot hozó szerződéseket kötöttek, ami miatt kilenc hónapot előzetes letartóztatásban is töltött.