Szilvásy Györgyöt felmentették az UD Zrt. ügyében

2014.03.28. 10:39

A volt titokminiszter, Szilvásy György nem követett el bűncselekményt 2008-ban az UD Zrt. ügyében tett nyilatkozataival és beszélgetések nyilvánosságra hozatalával, döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék.

Felmentette első fokon Szilvásy György volt titokminisztert a hivatali visszaélés vádja alól az UD Zrt.-ügyben pénteken a Fővárosi Törvényszék.

A Központi Nyomozó Főügyészség azzal vádolta a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, hogy hivatali visszaélést követett el, amikor 2008 őszén hozzáférhetővé tette Kövér László és Demeter Ervin akkori fideszes politikusok, korábbi titokminiszterek és az UD Zrt. biztonsági cég egyik vezetője közötti telefonbeszélgetések lehallgatási anyagát. Ezzel és a politikai szálakat szükségtelenül hangsúlyozó, lejárató célzatú nyilatkozataival pedig jelentős érdeksérelmet okozott az érintetteknek – tartalmazta a vád.

Két hónapja perbeszédében az ügyész felfüggesztett börtönt, a védő viszont felmentést javasolt. Szilvásy György mindvégig ártatlannak vallotta magát. Az ítélet nem jogerős.

Az ügyészség az UD Zrt.-ügyben eredetileg Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának akkori szocialista alelnöke, Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke és párttársa, Herényi Károly ellen is vádat emelt személyes adattal való visszaélés, illetve Dávid Ibolya esetében kényszerítés miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012 áprilisában első fokon, nem jogerősen mind a négy vádlottat felmentette. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2013 januárjában hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárást rendelt el a négyből három vádlott esetében. Egyedül Tóth Károly esetében emelte jogerőre a felmentést.

Ezután a bíróság elkülönítette Szilvásy György ügyét. Dávid Ibolya és Herényi Károly megismételt büntetőpere pedig néhány hete kezdődött el.