Vágólapra másolva!
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai elfogtak négy férfit, aki március 3-án botokkal, kardokkal felszerelkezve és lövöldözve akart rendezni egy vitát a főváros VIII. kerületében, amely a kerületi kábítószer-terjesztés és területelosztás miatt keletkezett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján vasárnap.
Vágólapra másolva!

A rajtaütést követően tartott házkutatáson a gyanúsítottak lakásán drogterjesztéshez használható eszközöket, kábítószergyanús port, illetve növénytörmeléket találtak, továbbá szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szuronyt és bozótvágó kést is lefoglaltak.

A közlemény szerint a gyanúsítottak, egyelőre ismeretlen társaikkal együtt március 3-án botokkal, kardokkal hadonászva jelentek meg Budapesten, a Dobozi utcában egy társasházánál azért, hogy konkurensüket megfélemlítsék.

Mivel vetélytársukat nem találták ott, öt kocsiból álló konvojjal egy Dankó utcai társasházhoz mentek. Amikor ott észrevették ellenlábasukat és rokonait, az első két járműből több lövést adtak le az utca másik oldala felé.

Senkit sem találtak el, de három parkoló gépkocsit megrongáltak.

A TEK munkatársai péntek hajnalban csaptak le három gyanúsítottra, negyedik társuk pedig később önként feladta magát a rendőrségen. A négy férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - közölte a BRFK.