Megszólalt a túszejtővel megküzdő magyar férfi

Vágólapra másolva!
Pánik nem volt az utasok között, inkább a személyzeten látszott zavarodottság azon a Lufthansa-gépen, amely Münchenből tartott Budapestre, amikor utazás közben egy koszovói férfi egy pengével három embert megsebesített - mesélte a gépen utazó egyik magyar férfi, aki maga is dulakodott a támadóval. Szerinte a koszovói férfi át sem ment a reptéri ellenőrző kapun, rendőrautó vitte a gépig, és külön szállt fel.
Vágólapra másolva!

Kedden este megérkezett Magyarországra azoknak az utasoknak egy része, akiknek a Münchenből Budapestre tartó Lufthansa-gépe délután kényszerleszállást hajtott végre, miután az egyik utas egy pengével megfenyegetett több légiutas-kísérőt. Három stewardess könnyebben megsérült, a koszovói férfi a leszállás után a pilótákat is megfenyegette. A kedd este hazaérkező utasok között volt az a magyar férfi is, aki állítása szerint maga is dulakodott a támadóval.

A negyvenéves Konka Csaba a Liszt Ferenc repülőtéren újságíróknak azt mondta, nagyjából tíz perce repültek, amikor egy 180-190 centi magas, vékony férfi előkapott egy 10 centis, fém pengéjű kést, és egy fiatal stewardesst megvágott a tenyerén és a nyakán, majd elkezdte rángatni a repülőgép ajtaját.

Ekkor négy utas - köztük Konka Csaba - odaugrott, és megakadályozták, hogy kinyissa az ajtót, vagy legalábbis tovább rángassa azt. Pár percig tartó dulakodás kezdődött, melynek végén a koszovói férfi túszul ejtett egy idősebb stewardesst, és a nyakához szorította a pengét. A pilóta közben visszafordult, és amíg le nem szálltak Münchenben, addig a támadó és a túszul ejtett nő egy kisebb - a gép elején található, az ételek előkészítésére és a tálcák tárolására szolgáló - helyiségben maradt. "A férfi ott ült nyugalomban, míg a gép le nem szállt" - mondta Konka.

A landolás után minden utast leszállítottak, elkülönítették őket a többi reptéri utastól, a négy, dulakodásban részt vevő utast pedig kihallgatták. A német rendőrök azt mondták Konkának, hogy lehet, hogy még fogják keresni, de elengedték. Konka szerint nem volt pánikhelyzet a gépen, inkább a személyzeten látott zavarodottságot. A felszállás előtt annyit látott, hogy a koszovói férfi nem a többi utassal szállt fel a gépre, őt külön rendőrautó vitte. A kérdésre, hogy miért nem akadt fenn a reptéri kapun a közel tízcentis pengéje, Konka azt mondta: a férfinak nem is kellett átmennie a kapun.