Orbán újabb harcot hirdetett

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szerint a választásokon kívül a rezsiharc és a földharc lesz a legkeményebb előtte álló küzdelem. Szerinte kellenének olyan ügyek, amelyeket egyik politikai erő sem kérdőjelez meg. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint az elmúlt négy év olyan volt, mintha átépítettük volna a házunkat, miközben benne éltünk, a következő négy esztendő feladata pedig már az, hogy "az átépített házat belakjuk, otthonossá tegyük a magunk számára". A miniszterelnök a Demokrata című hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban azt mondta, a választáson kívül két nagy küzdelme lesz: a rezsiharc és a földcsata.

Az interjúban arról is beszélt, hogy bizonyos intézkedések tartósan részesei maradnak az életünknek. Ilyen például, hogy a pénztőkének nagyobb szerepet kell vállalnia a közterhekből vagy hogy a megélhetés költségeit az emberek zsebében lévő pénzhez igazítják - ez a rezsicsökkentés. A családpolitikai intézkedések is tartósan megmaradhatnak, sőt bővülhetnek is.

Orbán szerint kellenek olyan ügyek a magyar politikában, amelyeket az egymással rivalizáló erők nem kérdőjeleznek meg, például a népesedéspolitika vagy a határon túli magyarok ügye.

A miniszterelnök szerint a paksi bővítést ellenző szocialisták április 6. után megváltoztatják az ügyben most hangoztatott véleményüket, amely mögött kampánymegfontolások vannak: megpróbáltak találni egy olyan témát, amelynek támogatottsága meghaladja a pártjukét.

Oroszországról szólva kifejtette, Európa nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Oroszországot nem úgy szervezik, vezetik, ahogy ezt az európai demokráciákban megszokták. Az európai ember első számú értéke a szabadság, Oroszországban azonban ezt mindig megelőzi majd az a feladat, hogyan lehet egyben tartani a hatalmas méretű országot. Ezt vagy tudomásul vesszük, és a nemzetközi jog szellemében próbáljuk kapcsolatainkat jól kezelni, vagy pedig folyamatosan kioktatunk, elveszítve az együttműködés lehetőségét - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Seuso-kincsek hazahozatalának ügyét a megerősödő, a saját jussát kikövetelő, a saját jogaiért kiálló Magyarország szimbólumaként értékelte a Demokratának adott interjúban.