A rendőrség nem beszél Welsz Tamás haláláról

Vágólapra másolva!
Welsz Tamás halálának körülményeiről nem ad semmilyen információt a rendőrség. Nem azért, mert nem akarják elmondani, hogy milyen eredményre jutott a boncolás, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy beszéljenek.
Vágólapra másolva!

Nem ad a rendőrség tájékoztatást Welsz Tamás halálának körülményeiről – mondta az Origónak Kovács Viktória, az ORFK szóvivője. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az ügyet, az ilyen esetekben pedig a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy akár a boncolási eredményről, akár halálának körülményeiről információkat adjanak ki.

"Nem arról van szó, hogy nem mondja meg, hanem arról, hogy a BRFK nem mondhatja meg" – írta válaszában a rendőrség.

Welsz Tamás halálának körülményeiről rengeteg elmélet jelent meg, mióta március 20-án rosszul lett, és életét vesztette egy rendőrségi autóban. Hivatalosan egyelőre csak a rendőrség szólalt meg, ők pénteken azt mondták, hogy tíz perccel a rendőrautó érkezése után észlelték, hogy Welsz beszéde akadozik, szemei fennakadnak, majd elveszíti az eszméletét. Alig több mint 20 perccel később már a mentők próbálták újraéleszteni a férfit, ez azonban nem sikerült.

A vállalkozó neve pár hónapja került be a köztudatba: először kiderült, hogy meg akarja venni a gyanús körülmények között induló Sólyom Airways légitársaságot. Aztán megjelent, hogy az ügyészség szerint érintett a Simon-ügy nyomozásában.