Vágólapra másolva!
Akár május végére is kitolódhat a kormányalakítás.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szabadságra ment, és az április 7-én megkezdett kormányalakítási tárgyalások is szünetelnek - írta az Index. A lap úgy tudja, a miniszterelnök egy hét szabadságot vett ki, és szerdán kezdi újra a munkát.

Orbán vezette a múlt szerdai kormányülést, amelyen a Nemzeti Választási Iroda vezetői beszámoltak a kormánynak. Ezután a Fidesz-elnökség ülésén vett részt, közben pedig azokkal a kormánytagokkal folytatott megbeszéléseket, akikre a következő kormányban is számít. A kormányalakítás folyamata a hét második felében folytatódhat.

Az Index úgy tudja, az igazságügyi tárca vezetését átvevő Trócsányi Lászlót csak május végére rendelték haza Párizsból, ezért addig aligha alakul meg az új kormány.