Korrupció miatt csaptak le a gyulai határon dolgozó rendőrökre

Vágólapra másolva!
A TEK ma többüket elkapta. A gyanú szerint pénzt kértek és fogadtak el külföldi kamionosoktól.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítő tevékenysége során beszerzett adatok alapján korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást, amely a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó hivatásos rendőröket érinti.

A nyomozásban felmerült gyanú szerint a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó, határrendészi szolgálatot teljesítő rendőrök a gyulai határátkelőhelyen a Magyarországra belépő külföldi kamionok vezetőitől pénzt, illetve tárgyakat kértek és fogadtak el.

Csütörtökön a Terrorelhárítási Központ több határrendészt is elfogott. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség további határrendészeket érintően több helyszínen hajtott végre akciókat.