Az MSZP elhappolta a Jobbik elől a nemzetbiztonsági bizottságot

Vágólapra másolva!
A Fidesz azt szeretné, ha a kormány megalakulásáig senki nem kérdezne a parlamentben. Az ellenzékiek rávették őket egy olyan bizottságra, amelyet nem akartak felállítani. 
Vágólapra másolva!

Megegyeztek a pártok az új parlamenti bizottsági struktúráról: ennek értelmében tizenöt testület alakul majd, amelyből ötöt vezethet az ellenzék - jelentette be a fideszes Rogán Antal az új Országgyűlés megalakulását előkészítő megbeszélések pénteki fordulója után.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját - amelyre az MSZP és a Jobbik is jelezte igényét - a szocialisták kapták, csakúgy, mint a költségvetési bizottságét. A nemzetbiztonsági bizottságot hagyományosan ellenzéki politikus vezeti. A Jobbik már szerdán bejelentette, hogy maguknak szeretnék ezt a posztot, de pénteken vita alakult ki a bizottság vezetéséről az MSZP és a Jobbik között. Vona Gábor még a végső döntés előtt, az ülésről távozóban azt mondta, hogy a szocialisták a szokásjoggal érvelnek, ugyanakkor álláspontja szerint a Portik-, a Welsz- és a Simon-ügy után inkább azt kellene figyelembe venni, hogy egy olyan párt, amelyet a Fidesz is maffiabaloldalnak nevez, ne vezethessen egy ilyen testületet.

A Jobbik is két testületet vezethet majd, a kulturális, valamint a vállalkozásfejlesztési bizottságot. Utóbbi eredetileg nem szerepelt a Fidesz által javasolt 14 testület között, végül azonban ezt is felvették az állandó bizottságok közé - tájékoztatott a kormánypárt képviselője, hozzátéve, hogy ez a testület lesz illetékes munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben is.

A fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke lesz.

A többi bizottsági elnöki posztra a kormánypártok delegálnak képviselőt - közölte Rogán Antal.

Vona Gábor azt is elmondta, hogy a kormánypártok azt szeretnék, hogy a kormány megalakulásáig az Országgyűlésben ne legyen lehetőség napirend előtti felszólalásokra. Az ellenzéki frakciók ezzel nem értenek egyet, azt ugyanakkor elfogadták, hogy interpellációra, azonnali kérdésre, szóbeli kérdésre ne legyen lehetőség, hiszen ügyvezető kormány van csupán – mondta Vona Gábor.

A Jobbik vezetőjének álláspontja szerint a napirend előtti felszólalást és az ezzel járó politikai nyilatkozattétel lehetőségét az ügyvezető kormány működésének idejére is biztosítani kellene. Szerinte a kormánypártok az európai parlamenti választások miatt próbálják megvonni ezt a lehetőséget.