Hiba csúszott az állami tankönyvlistába

Vágólapra másolva!
Jogszabályellenesen került fel az állami iskoláknak ajánlott tankönyvlistára több kiadvány. Az Index hívta fel a figyelmet arra, hogy az ötödikeseknek ajánlott történelematlaszt nem hagyták jóvá az új kerettantervekhez, holott ezt jogszabály írja elő, de több olyan tankönyv is van, amelyet még a régi tanterv alapján engedélyeztek. Hoffmann Rózsa néhány hete küldte ki az ajánlott tankönyvek listáját, az állami iskolák csak erről választhatnak.
Vágólapra másolva!

Jogszabályellenesen került fel egy történelmi atlasz arra a tankönyvlistára, amelyről az állami iskoláknak kötelező tankönyvet rendelni – hívta fel a figyelmet az Index. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó ötödik osztályosoknak előírt "Történelematlasz általános iskolásoknak" című kiadványát nem hagyták jóvá az új kerettantervekhez, pedig ezt jogszabály írja elő.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár néhány hete küldött ki minden iskolába az ajánlott tankönyvek – évfolyamokra és tantárgyakra lebontott – listáját, az állami fenntartású intézmények tanárai csak ebből választhatják ki, miből tanítanak a következő tanévtől. Több tantárgynál választást sem hagy az államtitkár a pedagógusoknak, mert csak egy tankönyv szerepel a listán.

A listára az államtitkárság korábbi indoklása szerint azért volt szükség, mert ezek a könyvek igazodnak az új tantervhez. Találni azonban köztük olyan kiadványokat, amelyek a régi tantervhez igazodnak. A nemrég államosított Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó második osztályos, Művészetek, mesterségek című könyve sem felel meg az új kerettanterveknek (2010-ben engedélyezték), és a tizedikeseknek ajánlott Történelem II. Témazáró sem. Utóbbi egyik szerzője az a Kaposi József, aki most a tankönyvfejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) vezetője.

Az új Nemzeti alaptantervet és a kerettanterveket felmenő rendszerben vezetik be az iskolákban. Szeptembertől az 1–2., az 5–6. és a 9–10. osztályokban már csak ennek megfelelő könyvek használhatók. Az államtitkárság korábban ezzel indokolta, hogy több eddig használt tankönyv is lemaradt az ajánlott listáról, ezeket ugyanis nem igazították az új tantervhez.

Az új kerettanterveket 2012. december 21-én hirdették ki, az előbb említett tankönyveket viszont korábban engedélyezték, vagyis a korábbi tantervekhez igazodnak.

Hétfőn délután kérdeztük a köznevelési államtitkárságot, hogyan fordulhatott elő, hogy nem az új tantervhez igazodó tankönyvek is szerepelnek a listán, és milyen szempontok alapján választották ki ezeket. Amint megkapjuk a válaszukat, közöljük.