Kiterelték a tiltakozókat a megszállási emlékmű helyszínéről

A nyolcadik kerületi jegyző felszólította a tiltakozókat, hogy hagyják el az megszállási emlékmű építési területét, Szabadság tér
Terry Black a tiltakozók között
Vágólapra másolva!
A nyolcadik kerületi jegyző felszólította a tiltakozókat, hogy hagyják el az építési terület helyszínét, majd miután maradtak, a rendőrök kiterelték őket.
Vágólapra másolva!

A korábbi hírekkel ellentétben nem vittek el senkit a rendőrök a német megszállási emlékmű helyszínén tiltakozók közül – tudta meg az Origo helyszíni tudósítója. Az egyik tüntető elmondása szerint a nyolcadik kerületi jegyző ment ki hozzájuk a Szabadság térre, és figyelmeztette őket, hogy szabálysértést követnek el, és ha nem hagyják abba, akkor közbe fognak lépni a rendőrök.

A tiltakozók először nem mozdultak, majd engedték a rendőröknek, hogy kitereljék őket a munkaterületről. Jelenleg a kordonon túlról figyelik az építési terület helyszínét, és panaszt készülnek tenni.

Terry Black a tiltakozók között. Forrás: Pivarnyik Balázs - Origo



Múlt hét péntek óta demonstrál egy kisebb csoport a Szabadság téren, miután úgy értesültek, hogy akkor kezdődne meg a megszállási emlékmű építése. Magyar Fruzsina dramaturg, a tiltakozók szószólója a helyszínen akkor azt mondta, elszántak arra, hogy akár a testükkel is megakadályozzák az emlékmű felépítését, és a végsőkig kitartanak.

Az Origo helyszíni tudósítója szerint sok volt a rendőr a Szabadság téren kedden délután, ahol megjelent egy férfi is, aki provokálni kezdte a tüntetőket. A hangoskodó férfi szerint a holokauszt nem történt meg, és ő örülni fog annak, ha a kormány megépíti az emlékművet. A férfi fennhangon azt hirdette, hogy a holokauszt hatmillió áldozatára nincs bizonyíték, amivel magára haragított több tiltakozót is. Végül a rendőrök kiemelték a tömegből a férfit, aki aztán a kerékpárján távozott.

Forrás: Pivarnyik Balázs - Origo