Ünnepeljen, akinek van munkája

Százmilliókhoz jutnak az országos listát állító kispártok
Budapest, 2013. május 1. Thürmer Gyula pártelnök vonul a budapesti Andrássy úton a Munkáspárt majálisának városligeti helyszínére 2013. május 1-jén. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Május elseje alkalmából újra megtelt a város pártszázlókkal és politikusokkal. Bajnai Gordon szerint akinek van munkája, annak van oka ünnepelni is. A Munkáspártnak az Európai Unióval van baja, Mesterházynak pedig Orbánnal. A Fidesz még Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A Munkáspárt kezdte

Thürmer Gyula vonul Forrás: MTI/Marjai János

A Munkáspárt ébredt a legkorábban, Thürmer Gyula pár tucat szimpatizánssal és a sok vörös zászlóval az Andrássy úton át vonult a Városligetbe, ahol a pártelnök arról beszélt, hogy tíz év elég volt az Európai Unióból, itt az ideje, hogy "felébredjünk a Fidesz-álomból", és kilépjünk.

Bajnai: Ünnepeljen, akinek van munkája

Bajnai és szövetségesei Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Együtt-PM a Szabadság téren tartotta a május 1-i ünnepségét, volt kisállat simogató, ugrálóvár, és májusegyütt feliratú lufikat is osztogattak. Bajnai Gordon szerint azért választották ezt a helyszínt, mert ma sokak szabadsága veszélyben van. Beszélt a térre tervezett emlékműről is, azt mondta, hogy az "bűnben fogant", és megosztja az országot. Bajnai szerint manapság kiemelten kell ünnepelni, ha van munka, amiből meg lehet élni, aztán a szövetségesük, a Magyar Szolidaritás Mozgalom azt is bejelentette, hogy a parlamentben módosításokat fognak benyújtani a munka törvénykönyvéhez. Bajnai a Fidesz szerinte elhibázott intézkedései mellett a Jobbikról is beszélt: azt mondta, az ígéreteik fenntarthatatlanok és kártékonyak, ha pedig a Jobbik hatalomra kerülne, az államcsődhöz vezetne, és lehet, hogy polgárháborúba taszítaná az országot.

Szájer József Szanyi Tiborral is szövetkezne

A Fidesz EP-képviselőjelöltjei Budapesten a XVI. kerületben tartott Polgári Majálison vettek részt egy beszélgetésen. Szájer József EP-képviselő Orbán Viktor egyik kedvenc témájáról beszélt: arról, milyen fontos a nemzeti érdekérvényesítés az Európai Unióban, ennek érdekében ő még akár Szanyi Tiborral, az MSZP EP-képviselőjelöltjével is szövetkezne. Eurónk akkor lesz, ha a magyar gazdaság elég érett lesz rá.

Az MSZP a dolgozó embereken segítene. Meg mindenki máson is

Forrás: MTI/Kovács Attila

Az MSZP a Városligetben tartott majálist, ahol a fő téma Orbán Viktor volt. Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt, hogy Magyarország napról napra távolodik Európától, mert Orbán "populista, nacionalista politikája" történelmi zsákutcába vezeti. Szanyi Tibor, a párt EP-listavezetője azt reméli, hogy baloldali többség lesz az EP-ben, és az európai baloldal a munkahelyteremtésre, a dolgozó ember megbecsülésére, segítésére kívánja használni az uniót. Szanyi megígérte, hogy kezdeményezni fogják az európai minimálbér és -nyugdíj bevezetését. Kiszólt Molnár Csabának is, akitől azt kérte, hogy ha ősszel főpolgármester lesz, akkor azonnal vitesse el a szobrot, és állíttassa fel a felcsúti stadion közepén.

A Jobbik a földtörvényen kesereg

Kisfiú karikás ostorral a Jobbik majálisán Forrás: MTI/Beliczay László

A Jobbik a Hajógyári szigeten rendezett majálist, aminek a ma életbe lépő földtörvény volt az egyik fő témája, a színpadra még egy "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinót is kifüggesztettek, Vona Gábor pedig megígérte, hogy ő ott lesz, amikor az első külföldi magyar termőföldet akar venni. Erről beszélt Morvai Krisztina, a párt EP-listavezetője is, aki a legfontosabb feladatnak a termőföld megvédését nevezte. Ha ez nem sikerül tárgyalásos úton, akkor ki kell lépni az Európai Unióból, "a földünk árán nem maradhatunk bent" - mondta.

Gyurcsány Levédiába küldi Orbánt

Gyurcsány Ferenc és az édes élet Forrás: MTI/Beliczay László

A Demokratikus Koalíció is a Városligetben majálisozott, Gyurcsány felszólalása előtt Vágó István európai uniós játékot vezetett a szimpatizánsoknak, aztán nagy taps közepette megérkezett Gyurcsány, és tortát osztott a közönségnek, hogy legalább egy kis időre megédesítse az életüket. Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy ők Szent István örökösei, aki európai volt, Orbán viszont Koppányé. A miniszterelnök szerinte a legszívesebben visszamenne Levédiába vagy Etelközbe, amit ő nem is bánna, ő Európát akarja hazájának. Gyurcsány is beszélt a munkáról is, azt mondta, sokan már attól boldogok, ha éhbérért dolgozhatnak.