Luxushotelben lakhatnak a vidéki parlamenti képviselők

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlési Hivatal lakásaiban kellene megszállniuk azoknak a vidéki parlamenti képviselőknek, akik Budapestre jönnek. De ilyen lakás nincs. És lakást sem bérel egyelőre a hivatal. Mi marad? Luxusszálló, éjszakánként több tízezer forintért.
Vágólapra másolva!

Szinte megfeleződik a parlamenti képviselők száma, 386 helyett május 6-án, az új Országgyűlés alakuló ülésén már csak 199 fő tesz esküt, a nagy takarékosság kellős közepén mégis a vidékről feljáró honatyák egy ötcsillagos budapesti hotelben szállhatnak meg – valószínűsíti a Blikk az Országgyűlés Hivatalától kapott válaszok alapján.

A most véget érő ciklusban még 116 ezer forint szállásköltség térítést kapott az a vidéki képviselő, akinek nem volt a fővárosban hol laknia. Mivel ezzel sokan visszaéltek, az új törvény már azt írja elő: az Országgyűlési Hivatal 35-50 négyzetméteres lakásait vehetik igénybe az érintettek. Ilyen lakások azonban nincsenek, derül ki a hivatal Blikknek küldött válaszából. A lakásbérlés sem jöhet szóba még, mert ilyen lakások sincsenek még. A hivatal magyarázata szerint ugyanis nem tudják még, hogy az új parlament képviselői közül hánynak kellene bérelniük lakást.

Így marad az, hogy egyelőre szállodában szállásolják el a vidékről a fővárosba járó képviselőket. A hivatal több szállodával is tárgyal, de egyelőre csak az Erzsébet téren levő ötcsillagos Le Meridien hotellel van aláírt szerződésük. Ott egy éjszakára egy főre a legolcsóbb szállás a parlament alakuló ülésének napján, május 6-án 35 ezer forint. Azt a Blikk nem tudta kideríteni, pontosan mennyibe is kerül majd egy éjszaka a képviselőknek, de három éve 25 ezer forintért vállalta a szálloda a hivatal vendégeinek elhelyezését. A szállást nem a képviselő zsebéből kell állnia, hanem az Országgyűlési Hivatal fizeti helyette. Egy képviselő szállásköltségeire 187 ezer forintot fordíthat havonta a hivatal, vagyis ebből 6-7 éjszakára futja a Meridienben. De a frakcióvezető jóváhagyásával ennél magasabb összeg is felhasználható, ha a képviselői tevékenység ellátására több budapesti tartózkodás szükséges – emlékeztet a lap.