Kossuth téri bulit szerveznek Orbán beiktatására

Vágólapra másolva!
Május 10-ét javasolja a kormányfő megválasztásának időpontjául a Fidesz-KDNP frakció, jelentette be Rogán Antal frakcióvezető. Ezen a napon a Parlament előtt rendezvényt tart a Fidesz. Házelnöknek Kövér Lászlót javasolják, a honvédelmi bizottságot Kósa Lajos vezetheti, a polgármester-képviselők már keddtől csak a képviselői fizetésüket kapnák.
Vágólapra másolva!

Alakuló ülést tartott hétfőn a Fidesz–KDNP frakciója. A képviselőcsoportot Rogán Antal vezeti, a Fidesznek 117 fős, a KDNP-nek 16 fős frakciója lesz, az Országgyűlés elnökének ismét Kövér Lászlót javasolják, alelnököknek Lezsák Sándort és Jakab Istvánt jelölik, közölte az ülés után Rogán Antal. Beszélt arról is, hogy május 10-ét javasolják a kormányfő megválasztásának időpontjául.

A frakcióvezető közlése szerint ezen a napon délután a Parlament épülete előtt rendezvényt tart a Fidesz. A programra mindenkit várnak, hogy legyen részese a kormányfő megválasztásának, eskütételének, és a kapcsolódó ünnepségnek - hangzott el. "Mi azt gondoljuk, hogy ez egy fontos nap, a demokrácia ünnepe", fogalmazott Rogán Antal.

A frakció azonnal beterjeszt az országgyűlési törvényhez egy módosítást, amely szerint azok a képviselők, akik egyben polgármesterek illetve közgyűlési elnökök, azok május 6-tól csak a képviselői fizetésüket vehessék fel, a polgármesteri és közgyűlési javadalmazásukat ne, mondta Rogán Antal.

Szintén az elsők között várható döntés a kilakoltatási moratóriumról és a devizahitelek kivezetéséről, "ötcsillagos szállodába pedig nem fognak képviselőket elszállásolni", utalt az elmúlt napok híreire Rogán Antal.

Az Origo kérdésére a politikus azt mondta, a Fidesz a népjóléti bizottság élére Zombor Gábort, a gazdasági bizottság élére őt, vagyis Rogán Antalt, a mezőgazdaságiéra Győrffy Balázst jelölik majd, de ez utóbbi poszt várományosa később Font Sándor lehet. A külügyi bizottságot egyelőre Balla Mihály vezeti. A honvédelmi és rendészeti bizottságot Kósa Lajos, az európai ügyekét Hörcsik Richárd vezetheti. A nemzeti összetartozás bizottság Potápi Árpádé lesz.

A bizottsági elnöki posztokon azért lehet változás a közeljövőben, mert a mostani ügyvezető kormány államtitkárait, minisztereit nem jelölhetik most, kormányalakítás után viszont elképzelhető, hogy a volt kormánytagok kapnak majd ilyen posztot. Hogy kik lesznek az új kormány tagjai, arról Rogán Antal nem beszélt. Mint mondta, először a kormányzati struktúrát meghatározó törvényt nyújtják be, várhatóan jövő héten.

A politikus azt mondta, megtiszteltetés, hogy újra frakcióvezető lesz. Azt mondta, a szokásjog szerint - a bizottsági elnöki posztokkal ellentétben - mindig egy évre választják meg a frakcióvezetőt, az egy év lejártakor pedig az utána következő három évre. Ez most is így van, mondta Rogán Antal.

A sajótájékoztatón jelent volt Harrach Péter, aki a jövőben is a KDNP frakcióját vezeti. A politikus azt mondta: a kisebbik kormánypárt Latorcai Jánost jelöli parlamenti alelnöknek, a nemzetpolitikáért várhatóan továbbra is Semjén Zsolt felelhet kormányfőhelyettesként. A mentelmi bizottság elnöki posztjára Vejkey Imrét, az igazságügyiéra Rubovszky Györgyöt jelölik a kereszténydemokraták.

A frakcióülésen ott volt Orbán Viktor is, aki a jelenlévők elmondása szerint kizárólag a frakció ügyeiről beszélt, vagyis nem volt szó a kormánynévsorról vagy más, kormányzati ügyet érintő témáról, azt viszont megemlítette a kormányfő, hogy alapvetően nem lesz változás az irányokban. Azt is mondta Orbán Viktor egy forrásunk szerint, hogy június elején, 4-5-6. körül alakulhat meg az új kabinet.

Orbán Viktor fél tizenkettő előtt távozott a tíz órakor kezdődött megbeszélésről, amelyre meghívást kapott több olyan politikus, munkatárs is, akik nem lesznek tagjai a frakciónak, így mások mellett a kerületi polgármesterséget választó Kocsis Máté és Giró-Szász András kormányszóvivő is. Ők Orbán Viktorral nagyjából egy időben távoztak. Később elhagyta az ülés helyszínét Szijjártó Péter és Semjén Zsolt is, majd délután egy óra után véget ért a megbeszélés.