Elhunyt Gera Mihály fotótörténész

Gera Mihály Táncsics Mihály-díjas fotószakíró, szerkesztő 2013. május 13-án budapesti otthonában
Budapest, 2013. május 13. Az idén Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett Gera Mihály Táncsics Mihály-díjas fotószakíró, szerkesztő 2013. május 13-án budapesti otthonában. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Életének 83. évében szerdán reggel elhunyt Gera Mihály Táncsics Mihály- és Balogh Rudolf-díjas újságíró, szerkesztő, fotótörténész – közölte az MTI-vel Gaál Zoltán fotográfus, a szerkesztő tanítványa és barátja.
Vágólapra másolva!

Gera Mihály 1931. október 26-án született Budapesten. 1954–57-ben a Ludas Matyi munkatársa, 1965-től a Magyar Szemle tördelőszerkesztője, majd olvasószerkesztője, 1987-től az Új Tükör, 1990-től a Színházi Élet olvasószerkesztője, 1992–93-ban a Playboy magyar kiadásának vezetőszerkesztője, 1994–96-ban a Pelikán Kiadó, 1997–2003-ban az Interart Stúdió Kft., 2004-től a Folpress Kiadó főszerkesztője volt. 1975-től a Fotóművészet szerkesztőjeként, 1989–91-ben a Fotó felelős szerkesztőjeként is dolgozott.

Gera Mihály Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A nyolcvanas évek közepén a Fotóművészeti Galéria, 2000–2003-ban a Magyar Fotográfusok Háza művészeti vezetőjeként, 1992–97-ben a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökeként tevékenykedett. Több fotográfiai album, valamint számos fotókiállítás szerkesztője, 1972-től jelentek meg főleg a kortárs magyar fotográfiával foglalkozó írásai.

Táncsics Mihály-díjjal 2009-ben, Aranytoll-díjjal és Balogh Rudolf-díjjal 2013-ban tüntették ki. Munkásságát többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, Budapestért-díjjal, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége életműdíjával ismerték el.