Feljelentést tett az Orbán-esküvő pincére

2014.05.07. 19:24

Az ügyészséghez fordult Csókási László, az egyik pincér, aki Orbán Ráhel lakodalmán dolgozott. A Tiborcz István családjának tükröspusztai birtokán tartott esküvőn eltűnt egy mobil vagy ellopták, és Csókási László korábban azt mondta, hogy ezután őt és mind a 60 ott dolgozó embert beidézte a rendőrség, és minden dolgozótól DNS-mintát vettek

Csókási szerdán a Központi Nyomozó Főügyészségen személyesen tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés gyanújával. Csókási a Beszolunk.hu-n azt írta, hogy az esetnek több érdekessége is van. Az esküvő szeptemberben volt, de csak novemberben kereste meg a lakodalmon dolgozókat a Nemzeti Nyomozóiroda. 

Állítása szerint csak a dolgozóktól vettek a DNS-mintát, és a vendégeket nem vizsgálták át utólag. Csókási szerint érthetetlen az is, miért kellett egyáltalán a roppant drága eljárást bevetni egy kisebb értékű telefon eltűnése miatt, miközben a DNS-vizsgálatokra szakosodott labor többezres elmaradásban van ennél sokkal súlyosabb bűnügyekben is. Kíváncsi lenne arra is, mennyibe került 60 ember DNS-vizsgálata és az egész nyomozati eljárás, és hogy ki élt vissza a hatalmával.