Vádat emeltek az M5-ösön karambolozó bolgár kamionos ellen

Vágólapra másolva!
A férfi fáradt volt, és belerohant egy kocsisorba. A tömegbalesetben hárman meghaltak, tizenheten megsérültek.
Vágólapra másolva!

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a Budakörnyéki Járási Ügyészség azt a bolgár kamionost, aki járművével belerohant egy kocsisorba tavaly augusztusban az M5-ös autópályán.

A vádiratot már benyújtották a Dabasi Járásbírósághoz. A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a kamionos 2013. augusztus 30-án hajnali 5 óra után pár perccel az M5-ös autópályán, Dabas térségében, Kecskemét felől Budapest irányába haladt a külső forgalmi sávban egy tehergépkocsiból és egy félpótkocsiból álló, bolgár hatósági jelzésű járműszerelvénnyel, óránként 80-83 kilométeres sebességgel.

A férfi fáradtságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte az előtte forgalmi okból feltorlódott gépkocsisort, és a kamionnal hátulról, fékezés nélkül belerohant az előtte álló román kisbuszba, majd egy német és egy magyar rendszámú személygépkocsinak ütközött.

A baleset következtében nyolc különböző ország felségjelzését viselő – a bolgár kamionon kívül egy-egy szerb, német, magyar, román, osztrák, olasz, moldovai – járművek ütköztek egymásnak. A román kisbusz utasai közül hárman meghaltak, a balesetben tizenheten súlyos, tizenöten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek – áll a vádiratban.

A baleset éjszakai látási viszonyok mellett, borult időben, erős forgalomban, száraz, hibátlan aszfaltburkolatú úttesten következett be, a helyszínen a tehergépkocsik számára óránként 80 kilométeres volt a megengedett legnagyobb haladási sebesség. A bolgár kamionos előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.