Dobrev Klára: Az országgal nincs nagy gond, a probléma a DK-sokkal volt

Vágólapra másolva!
Szegedi fórumán arról is beszélt, hogy hiba volt az áfacsökkentés a 2006-os választás előtt.
Vágólapra másolva!

Nincs nagy gond az országgal, a Fidesz soha nem kapott olyan kevés szavazatot, mint most – jelentette ki a Szegedma.hu beszámolója szerint a Nők Európában elnevezésű fórumon Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége. Szerinte a Jobbik 20 százalékos támogatottsága nem azt jelenti, hogy sok szélsőséges, fasiszta szavazó lenne, hanem az elkeseredett emberek voksoltak rájuk.

„A probléma velünk, DK-sokkal volt. Nem tudtuk elmondani elég hatékonyan az embereknek, hogy milyen a mi világunk, és milyen Magyarországot szeretnénk” – mondta Dobrev. Arról is beszélt, hibának tartja, hogy a Gyurcsány miniszterelnökségével kapcsolatos vádakra nem mernek a mai napig visszavágni. Tudja, hogy hibákat is elkövettek a baloldali kormányok, például Medgyessy Péter béremelési programja nem volt tartható, akárcsak az áfacsökkentés a 2006-os választás előtt.