Nyomoznak a debreceni vezetők floridai útja miatt

Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben több debreceni városvezető vett részt egy floridai konferencián, de a Facebookra feltöltött képeik szerint valójában nyaraltak. Az a kérdés, kinek a pénzén.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság - az Együtt-PM politikusának feljelentése nyomán - elrendelte a nyomozást a debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavaly őszi floridai utazása ügyében - közölte a szövetség szerdán. A rendőrség hivatali visszaélés miatt indított eljárást, de a nyomozás jelenlegi állásáról nem közöltek információt.

Káposznyák István, az Együtt-PM debreceni politikusa azt mondta, hogy április 14-én ismeretlen tettes ellen tett feljelentést hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Tavaly novemberben debreceni delegáció utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, így a DH-Szerviz ügyvezetője, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, néhány hivatalnok, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett.

"A kiutazók által a legnagyobb közösségi oldalra feltöltött képek tanúsága szerint azonban a konferenciázás helyett a résztvevők napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Ráadásul, mint utóbb kiderült, a kongresszus szervezői nem is tudtak a magyar résztvevőkről" - olvasható az Együtt-PM közleményében.

Az érintett cég- és városvezetők tavaly novemberben - miután az ügy országos visszhangot kapott - azt közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak.