Pancsolták a tokaji borokat

Vágólapra másolva!
Hárommilliárd forint értékű gyanús borkészletet kellett zárolnia a Tokaji Kereskedőház Zrt.-nek, hiszen egy belső vizsgálat során kiderült: a cégnél korábban különböző minőségű és évjáratú termékeket vegyítettek – írja a Népszabadság. Egy korábbi amerikai üzlet állhat az ügy hátterében.
Vágólapra másolva!

Hárommilliárd forint értékű borkészletét kényszerült „zárolni" a napokban az állami Tokaj Kereskedőház Zrt. – írja a csütörtöki Népszabadság. A cég másfél éve hivatalban ­lévő vezetése a teljes raktárkészletet felülvizsgálja. A hivatalos borpapírok, engedélyek, származási bizonyítványok és más dokumentumok látszólag rendben vannak. Csakhogy mára bi­zonyossá vált: valójában keverték-kavarták a borokat, a Tokaj Kereskedőháznál vegyítették a külön­böző évjáratú és minőségű termékeket, amelyeket nem megengedett módon há­zasítottak.

A cég úgy döntött, hogy a társaság, valamint a tokaji név hiteles­sége megőr­zése érdekében a saját raktáraiból egyetlen palack 2013 előtti évjá­ratú bor sem kerülhet forgalomba mindaddig, amíg száz százalékban meg nem bizonyosodnak arról, hogy az adott tétel valóban az, mint ami a palackokon fel van tüntetve. A teljes készlet átvizsgá­lása hetekig eltarthat. A cég jogi képviselője, Illés Géza megerősítette, hogy belső vizsgálat folyik a cégnél.

A Népszabadság szerint az ügy egy amerikai üzlet utórezgéseként derült ki, amellyel kapcsolatban több rendőrségi eljárás is indult. 2010-ben a Tokaj Kereskedőház akkori veze­tése szerződést kötött a kaliforniai Vinum Tokaj Internationallel. A társaság azonban a megállapodás megkötésekor az USA területére nem rendelkezett alkoholforgalmazási engedéllyel (később is csak Kaliforniára szerezte meg). A magyar állami társaság azonban borainak a teljes és kizárólagos észak-amerikai forgalmazási jogát mégis ennek a cégnek adta.

A 2001-es évjárat Amerikába szállított 252 ezer palackjának nagy része viszont a Tokaj Kereskedőház ismeretei szerint máig nem került ki a raktárból. Sőt: az is komoly nehézségekbe ütközött, hogy az állami cég megkapja a bor árát. Az amerikai vállalkozásnak egy éve volt eladni a készletet, ám Balla Attila, az Erdélyből Amerikába származott cégtulajdonos végül egyben kényszerült értékesíteni a szállítmányt. A vevő a kaliforniai raktárat üzemel­tető társaság volt.

Egyes dokumentumok arra utalhatnak, hogy a 2001-es palackokban nem vagy nem teljes egészében az a bizonyos kiváló minősítést elnyert bor van, hiszen a származási bizonyítványokon 2008-as borokat is feltüntettek. Illés Géza a Népszabadságnak elmondta, hogy a cég többször is bevizsgáltatta a kérdéses tételt utólag, és a vizsgálatok mindent rendben találtak, csak tévesen tüntették fel a 2008-as dátumot.

Eközben a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódni kezdett, mert az ügyben a Tokaj Kereskedőház új vezetése hűtlen kezelés, az amerikai társaság pedig csalás gyanúja miatt tett feljelentést. Az a rendőrségi megkeresésekre adott belső vizsgálatok során viszont kiderült, hogy a borok nyilvántartott és valódi származása több komoly tétel esetében sem felel meg egymásnak.

A Vinum Tokaj International később közleményében azt írta, hogy 2010-ben kötöttek szerződést a Tokaj Kereskedőház Zrt-vel. Közleményük szerint ők a szerződésből eredő valamennyi kötelezettségüket teljesítették, a leszállított első 252 ezer palack ellenértékét határidőre kifizették. A borok azóta sem kerültek forgalomba, a tárolásról mai napig a kaliforniai cég gondoskodik.

A közlemény szerint a Vinum Tokaj International mindent megtett annak érdekében, hogy az ügyet peren kívül, tárgyalás révén rendezze a Tokaj Kereskedőházzal. Szerintük a cég új vezetése elzárkózott az ügy békés úton történő rendezésétől. A folyamatban lévő büntetőeljárásról és az esetleges kártérítési eljárásról bővebben nem kívánnak nyiltakozni – zárul a közlemény.