Arab luxusszállodások vették meg a Párizsi Udvart

2014.05.18. 07:45

A Buddha Bar luxusszálloda üzemeltetői állnak a belvárosi Párizsi Udvart megvásárló cég mögött, értesült az Origo. A két jordániai üzletember 12 szállodát működtet Budapesten, a fejlesztési minisztertől állami kitüntetést is kaptak.

A jordániai üzletemberek érdekeltségébe tartozó, luxusszállodákat üzemeltető Mellow Mood csoport vásárolta meg az V. kerületi Párizsi Udvart - értesült az Origo. Várhatóan a jövő héten jelentik be, hogy ők állnak az üzlet mögött.  

A Városszíve blog május elején számolt be arról, hogy a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat a Párizsi Udvar eladásáról döntött. Az ingatlan a Ferenciek terén álló műemlék épület, amely évek óta üresen áll, az önkormányzat pedig évek óta próbál túladni rajta.

A blog szerint a testület zárt ülésén arról döntött, hogy az épületet a Párizs Property Kft. veheti meg, a cég 2,1 milliárd forintot ajánlott. A cégnyilvántartás szerint a társaságot idén február végén alapították, két hétig egy Belize-ben bejegyzett cég volt a tulajdonosa, majd két arab nevű magánszemély, egyiküknek egy budapesti, másikuknak egy szaúd-arábiai címe volt. A szaúdi tulajdonost március végén törölték, így jelenleg csak egy tulajdonosa van a társaságnak. A férfi XIII. kerületi címére jegyezték be a céget.

Az Origo információi szerint a cég mögött két jordániai üzletember, Sameer Hamdan és Zuhair Awad áll, akik jelenleg Budapest legkülönlegesebb szállodáit üzemeltetik. (Róluk szóló portrénkat itt találja) Cégük, a Mellow Mood Group 2012 nyarán nyitotta meg az újjáépített Klotild-palotában üzemelő ötcsillagos Buddha Bar szállodát. Ez az ingatlan egyébként a Párizsi Udvartól párszáz méterre van.

Az északi Klotild-palota és a Párizsi udvar épülete 2012-benForrás: MTI/Kallos Bea

Az szálloda megnyitóján részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Erdő Péter bíboros és Schmitt Pál korábbi államfő is. Orbán a megnyitón örömtelinek nevezte hogy a jordán befektetők a magyar hagyományokat tisztelő emberek, akik hangsúlyt helyeznek arra is, hogy magyaroknak adjanak munkalehetőséget. A megnyitó előtt néhány nappal a két férfi állami kitüntetést kapott Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől.

A Hamdan-Awad páros Budapesten végezte el az egyetemet, megtanultak magyarul, majd a fővárosban ragadtak. Először pénzváltással foglalkoztak, majd olcsó turistaszállásokat hoztak létre. Fokozatosan nyitottak a magasabb színvonal irányába, jelenleg 12 fővárosi szállodát üzemeltetnek. Jellemzően kicsi, legfeljebb 50 szobás szállodákban gondolkoznak, amelyek szinte kivétel nélkül Budapest belvárosában vannak. Ezek úgynevezett butikhotelek, vagyis olyan régi belvárosi épületek, amelyek felújítva, átalakítva váltak szállodává. 

Az Origo próbálja elérni az üzletembereket, válaszukat közölni fogjuk.

A Párizsi udvar belülről 2011-benForrás: MTI/Czimbal Gyula