Befagyasztották az utazási kedvezményeket

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet arról számol be, hogy 2017-ig az idei szinten marad a szociálpolitikai menetdíj-támogatás összege, és a kedvezmények rendszere sem változik. A lap ugyanakkor Fónagy János egyik 2012-es nyilatkozatát is idézi, amely szerint a végső szót a politika mondja ki az ügyben, annak pedig elvi jelentősége lehet, hogy „valamennyit fizetni kelljen” a szolgáltatásokért.
Vágólapra másolva!

A szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat a 2014-es szinten befagyasztja a kormány, egészen 2017-ig – derül ki a Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogramból. A kormány tavaly 11 milliárd forinttal megemelte a közlekedési szolgáltatóknak fizetett összeget, amely most évi 104 milliárd forint, ám a tervek szerint ez a jövőben nem változik.

A lap emlékeztet arra, hogy jelenleg az utasoknak csak egyötöde fizeti ki a teljes árú jegyet, vagyis négyötödük valamilyen kedvezménnyel utazik. A fejlesztési minisztériumban készült egyik munkaanyag szerint a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezménye csak a csúcsidőn kívül maradna meg, más időszakokban nekik szóló bérletet kellene venniük. A lap azonban Fónagy János államtitkár egyik 2012-es nyilatkozatára utal, amely szerint a kérdésben a végső döntést a politika hozza meg, illetve elvi jelentősége lehet annak, hogy valamennyit fizetni kelljen a szolgáltatásért.