Megint megyünk Vietnamba, húzd ki a Rambo-jelet!

Teherautóra ültünk, és egy napon át kísértük a Hunor mentőalakulatot Szerbiában, a száz éve nem látott árvíz helyszínén. Akciózni éppen nem tudtak, mert aknákat mosott ki a víz a földből, de megtudtuk, hogyan változik meg a helyiek véleménye róluk pillanatok alatt, hogy miért kell megtanítani a szerbeket homokzsákozni, és hogyan jön elő Rambo szelleme.

Egy hete öntött ki a Száva Szerbiában, az ország nyugati és középső része víz alá került. Szeged felől érkezve Szerbia többi része csendesnek tűnt, az egyik helyi rádión egyszer elkaptuk a katasztrófa kifejezést, aztán a környék egyik legnagyobb városa, Sid közelében már látni is lehetett, hogy miről van szó: az autópálya szintjétől néhány méterrel lejjebb állt a víz a pusztákon, eközben a benzinkutak teraszain békésen kávézgattak az emberek, akiket láthatóan nem izgatott a több mint száz éve nem tapasztalt vízmagasság.

Fél kettőkor érkeztünk meg Morovicba, öt perccel később pedig már egy katonai teherautó platóján ültünk az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőszervezet nevű alakulatával, akik szombat óta dolgoztak a térségben.

Amint felszálltunk a kocsira, a szerb sofőr ott is termett, mondván "problem, problem", szerencsénkre hamar kiderült, hogy nem a kamerával volt baj, hanem azzal, hogy nincs rajtunk megfelelő felszerelés. Ugyanis a teherautó úti céljában nagy a fertőzésveszély az elhullott állatok rothadó tetemét evő döglegyek csípése miatt.

– Tetanusz ellen be vagytok oltva? – kérdezte az osztag egyik tagja, mi pedig igennel feleltünk, ám ez apró füllentés volt, mivel erre az eshetőségre nem készültünk, de vállaltuk az ismeretlen mértékű kockázatot, ha már több száz kilométert autóztunk. Kaptunk egy-egy katasztrófavédelmis tűzálló kabátot, ami finoman szólva sem volt kellemes viselet a felhők nélküli tűző napsütésben és harminc fokban, de legalább a szerb sofőr megnyugodott, és picit mi is, hogy legalább a kezünkön nem találnak majd fogást a döglegyek.

Elindult Morovicból a teherautó, a platón pedig kiváló volt a hangulat, "megint megyünk Vietnamba", mondta az egyik tűzoltó, majd húzott két láthatatlan vonalat az arcára, ahogy Rambo tette bevetés előtt.

Mindenkinél ott volt az okostelefonja, röpködtek a szelfik és a csoportképek. A falu külterületéhez érve a sokat látott tűzoltók a bokáig érő vízről is kattintottak jó néhányat, jellemzően "oda nézz, ott a víz" felkiáltások kíséretében. Később ezt azzal magyarázták, hogy persze már százszor láttak ilyet, de lefotózzák, hogy legyen emlékük a helyről, "talán meg sem fogjuk nézni, de otthon megmutatjuk majd a kollégáknak".

A Hunor csoport szombattól szerdáig nyolc ember életét mentette meg, több ezer embernek vittek élelmet, tízezrek testi épségét garantálta a terület biztosításával, valamint homokzsákozni tanította a helyi lakosságot. "Ők nem olyanok, mint a magyarok, akiknek már sok tapasztalatuk van árvízi védekezésben. Nálunk kétévente van árvíz, náluk száz éve nem volt ekkora" – mondta Sándor László, az egység mentésvezetője.

"Most állatokat fogunk menteni" – folytatta Sándor, aki hozzátette, hogy ugyanolyan jó érzés megmenteni egy állatot, mint egy embert.

"Amikor órák óta egy uszadékon áll, és odaérsz, látod rajta, hogy alig várja, hogy hozzá érj, és megmentsd."

De nem mindenki fogadta olyan megkönnyebbüléssel az elitalakulatot Szerbiában, mint az állatok: "Na, már megint itt vannak a kurva magyarok", mondta egy férfi az első faluban, ahova megérkeztek, azonban a helyiek álláspontja hamar megváltozott, amikor látták, hogy "nemcsak erőt demonstrálni jöttünk, hanem tényleg segítünk, ahol tudunk", mesélte a csoport egyik tagja. "Később már behívtak magukhoz, hogy ezt meg azt szeretnének főzni nekünk, még ott is, ahol nem csináltunk semmit, de már a puszta jelenlétünk is jólesett nekik."

Mitől elitcsapat a Hunor?

A Hunor Heavy Urban Search and Rescue (USAR) minősítéssel rendelkezik, ami csak tizenkét ország katasztrófavédő elitegységének van, köztük az amerikaiknak, oroszoknak, kínaiaknak és még a nagyobb nyugat-európai nemzeteknek, mondta Jackovics Péter, az egység parancsnoka. A minősítést minden ország hazai pályán szerezheti meg ENSZ-megfigyelők előtt egy szimulált katasztrófahelyzetben. A minősítést a magyarok legutóbb 2012-ben szerezték meg a hajdúszoboszlói bázis mellett kialakított terepen, ahol egy földrengést imitáltak a csoportnak. Tíz napig teljes önellátásra kellett berendezkedniük, nem érintkezhettek a külvilággal és közben feladatokat kellett megoldaniuk.

Amíg a Morovic és Jamena közti tíz kilométeres szakaszon zötykölődtünk, Sándor elmagyarázta, hogy miért okozott akkora problémát a Száva kiöntése, hogy a szerbek egyből nemzetközi segítséget kértek: a folyó nincs szabályozva, 15-20 évente új ösvények jellennek meg a folyómederben. "A Duna és a Tisza ehhez képest nyugodt" – mondja Sándor, aki szerint Szerbia szegény ország ahhoz, hogy megoldja a problémát, ráadásul nem is jelent állandó gondot az árvízveszély, így nem is élvez prioritást egy ilyen beruházás.

Miközben a Száváról beszélgettünk, a folyó egyre inkább megmutatta magát, Jamena határában több állat teteme tűnt fel – miközben a szerencsésebbek talpa alatt maradt még némi száraz talaj. A falu temetőjét pedig majdnem teljesen elöntötte a víz, csak a fejfák és a tetejüket díszítő virágok látszottak ki. A látvány még az egyébként jókedvű tűzoltókat is picit elcsendesítette.

Jamenában szó szerint hadiállapotok fogadtak minket: a templom környékén néhány száz méteres vízmentes területen több ország katasztrófavédői tanácskoztak, miközben kóbor kocák fülsiketítő visítással kergették egymást. Hosszas várakozás kezdődött, az osztag parancsnoka felvette a kapcsolatot a többi irányítóval, miközben a helyszínen elterjedt az az információ, hogy itt ma már nem lesz mentés, mert a szerb–horvát–boszniai határ közelében lévő falu mellett a délszláv háborúban elásott aknákat mosott ki a víz, így túl kockázatos lett volna néhány elszigetelt malacért veszélyeztetni a kutató-mentők életét.

Jackovics Péter, az egység parancsnoka a kupaktanácsból visszatérve közölte a Hunor tagjaival, hogy elmarad a bevetés, mert nincsenek már a faluban helyismerettel rendelkezők, valamint veszélyes uszadékokat sodor az ár, amiből már történt egy tragédia az áradás óta. Az aknák tényét kérdésünkre nem erősítette meg, mert szerinte addig csak pletyka, amíg az ENSZ-szakértője nem vizsgálódott a területen. (Az OKF-től később azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban háborús aknákat mosott felszínre a víz.)

Újabb hosszas várakozás után visszamentünk Morovicba, a platón nem volt rossz a hangulat, bár néhányak arcán látszott a csalódottság amiatt, hogy elmaradt az akció. "Azért jöttünk, hogy életeket mentsünk, azonban a szerb hatóságok pontatlan tájékoztatása miatt nem ez az első eset, hogy lyukra futottunk" – panaszkodott az egyik hunoros. "Volt olyan falu, amelyikre azt mondták, nem lesz már víz, erre térdig állt" – hozott fel egy másik példát a szerbek pontatlanságára. Egyik társa szerint azonban nem kell ilyen szigorúnak lenni a helyi szervekkel, erre a helyzetre ugyanis nem lehet teljesen felkészülni. "Ha körbenézünk a világban, láthatjuk, hogy mindenhol vannak olyan váratlan események, amik felfordulást okoznak. Mindig mindennel egyszerűen lehetetlen kalkulálni" – mondta.

Jamenába visszaérve a tűzoltók leültek a helyi kocsma teraszára, és mindenki elfogyasztott egy önmelegítős ételt, volt, aki egy alkoholmentes sört is ivott hozzá.

"Mi itt 24 órás készültségben vagyunk, mint amikor a laktanyában be vagyunk osztva szolgálatra. Nincs olyan, hogy nyolctól ötig dolgozunk, mert bármikor jöhet egy riasztás, és akkor menni kell. Este nincsenek bulik, beszélgetünk, aztán lefekszünk aludni, de ha hívnak, pár perc alatt ott vagyunk."