Vágólapra másolva!
Ámokfutó autós okozott balesetet a 41-es út Nyíregyháza és Napkor közötti szakaszán péntek délelőtt. A sofőr előbb elütött egy motorost a kocsijával, majd az őt megállítani akaró rendőrök autójának ütközött nagy sebességgel, és egy másik járműnek is nekicsapódott. Hárman megsérültek, a balesetet okozó férfit kórházban őrzik.
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, hogy egy BMW-s Nyíregyházáról Napkor felé haladva hátulról elütött egy motorost, majd megállás nélkül továbbhajtott. A bejelentés után a rendőrök üldözőbe vették az autóst, aki Napkor után, Apagynál visszafordult az úton, és nagy sebességgel hajtott Nyíregyháza felé.

A rendőrök biztonsági okokból leállították az úton a forgalmat, és a járművük elhagyására kérték az utazókat, mert attól féltek, hogy az ámokfutó őket is letarolja.

Később kiderült, hogy az elővigyázatosság nem volt indokolatlan: az autó 200 kilométer/órás sebességgel haladt, érintőlegesen nekiütközött a sofőrt megállítani akaró rendőrök gépkocsijának, majd szemben nekicsapódott egy másik személyautónak is - amelyben emiatt megsérült egy ember -, és az árokba borulva állt meg.

Az autóst a rendőrök kiszedték megrongálódott kocsijából, a mentők pedig kórházba vitték.

A 25 éves nyíregyházi férfit a kórházban könnyebb sérülésekkel ápolják. Segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset okozása és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy állt-e valamilyen szer hatása alatt.