Június közepére feláll az új kormány

Vágólapra másolva!
És mindenképp új fejlesztési minisztert neveznek ki.
Vágólapra másolva!

Június 15-ig feláll az új kormány, a teljes államtitkári karral - közölte Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen egy utcafórumon. Orbán Viktor a jövő héten tájékoztatja az Országgyűlést arról, kiket jelöl miniszternek az új kormányba. A leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án kezdődik el. A kormány eskütételére június 6-án kerül sor. Sok név már ismert, de lesznek személyi változások.

Lázár azt is elmondta, hogy a kormányban mindenképpen új fejlesztési miniszter lesz. Az új tárcavezetőről az államtitkár annyit mondott, hogy valószínűsíthetően az Országgyűlés tagja. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot jelenleg Németh Lászlóné vezeti. Eddig is volt arról szó, hogy az új kormányban ő már nem lesz benne, de Lázár nyilatkozata az első hivatalos információ erre vonatkozóan.