Kényszergyógykezelésre küldik a kulcsi gyilkossággal vádolt férfit

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Első fokon felmentette a kulcsi gyilkossággal vádolt férfit a Székesfehérvári Törvényszék pénteken, ugyanakkor elrendelte kényszergyógykezelését.

A férfit családja kiirtásával vádolták. A vád szerint először április 4-én bátyját ölte meg családi házuk hátsó udvarán, ahol egy nyílpuskát akartak kipróbálni együtt. Április 5-én a családi ház könyvtárszobájában nagyapját támadta meg, először puszta kézzel, majd egy késsel. Miután meghalt, nagyanyját ölte meg késsel. Szüleire és nővérére április 6-án támadt rá. Lánytestvérét nem tudta megölni, mert a nő kiabálására a szülők a segítségére siettek. Apját megölte, anyja életveszélyesen megsérült, ugyanúgy, mint a nővére.

Ezután nővérének barátjára támadt. A férfi súlyosan megsérült, de sikerült elmenekülnie. A helyszíni szemle során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azokat az eszközöket, amelyeket a gyanúsított a bűncselekmények során használt, két bozótvágót, két kést és egy bicskát.

H. Csanád Jutas korábbi vallomásaiban beismerte a gyilkosságokat, de démoni megszállottságot említett, ezért elmeorvos szakértőt rendeltek ki. Az igazságügyi pszichiáter szakértő és igazságügyi orvos szakértő azt állapította meg, hogy a gyanúsított tudathasadásos elmezavarban szenved.

Az elmeorvosi szakvélemény alapján ezért ügyészi indítványra a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, és egyben ideiglenes kényszergyógykezelését az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

H. Csanád Jutast a büntetőeljárás során tanúsított higgadt, zavarodottságtól mentes viselkedése miatt újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg. Az igazságügyi pszichiáter szakértő, az igazságügyi orvos szakértő, valamint az általuk bevont igazságügyi pszichológus szakértő korábban azt állapította meg, hogy a gyanúsítottnál a bűncselekmény idején - teljes realitáskontroll-vesztést okozó - elmezavar egyértelműen nem bizonyítható. A gyanúsított kóros elmeállapota nem tette képtelenné cselekményei következményeinek felismerésére vagy a felismerésnek megfelelő cselekvésre.