Orbános póló, bajnais kitűző nem gond a szavazóhelyiségben

Vágólapra másolva!
Az EP-választáson is van kampánytilalom a szavazókör 150 méterek körzetében, de ez csak a pártokra és aktivistáira vonatkozik. A szavazók felvállalhatják szimpátiájukat, például kitűzővel vagy jellegzetes ruhadarabbal.
Vágólapra másolva!

Bár általános kampánycsend nem lesz május 25-én, az európai parlamenti (EP-) választás napján Magyarországon, a szavazókörök 150 méteres körzetében, közterületen tilos lesz kampányolni. A választópolgároknak azonban a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan felvállalni pártszimpátiájukat.

Az nem számít aktív kampánytevékenységnek, ha a választó egy bizonyos párt kitűzőjével, jellegzetes színű ruhadarabjával voksol.

A szavazatszámláló bizottságok tagjai azonban nem viselhetnek a ruházatukon bármely jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő, hozzájuk köthető szimbólumokat, jelölőszervezethez köthető ruházatot (egyenruhát) a választási szervek hivatalos helyiségeiben, különösen a szavazóhelyiségben.

A szavazókörök bejáratától számított 150 méteres körzeten belül, közterületen a szavazás napján tilos bármilyen kampánytevékenységet folytatni, így például tiltott, hogy az aktivisták a szavazókör közvetlen közelében bármit is osztogassanak, amely egy bizonyos jelölőszervezet iránti szimpátia növelésére alkalmas.

A 150 méteres zónán kívül azonban (választási gyűlés kivételével) bármilyen kampánytevékenységet lehet majd folytatni, például lehet szórólapot, ajándéktárgyat, pólót vagy sapkát adni a választópolgároknak.