Színes dossziékkal üzenhettek Kovács Bélának

Vágólapra másolva!
2009 óta jelenthetett Kovács Béla az oroszoknak a Hír Tv információi szerint. A találkozók előtt színes dossziékkal üzenték meg neki, szabad-e beszélni.
Vágólapra másolva!

Kovács Bélának az orosz kapcsolattartó ügynök színes dossziékkal üzent - írta a Magyar Nemzet online kiadása a Hír Tv Célpont című műsorának információi alapján. A zöld színű dossziéval azt jelezhette, hogy készen áll egy találkozóra, pirossal viszont azt, hogy figyelik, ezért nem tudnak beszélni.

A Célpont úgy tudja, hogy a jobbikos Kovács az Európai Parlament energiaügyi bizottságának tagjaként az energetikai szektort érintő kérdésekről jelentett az oroszoknak. A kapcsolattartóival 2009 óta találkozott a fővárosban vagy megyeszékhelyeken.

A Hír Tv Magyarország élőben című műsor pénteki adásában Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke arról beszélt, hogy ha a vizsgálat lefolytatásához az szükséges, hogy Kovács Béla mondjon le, akkor le fog mondani. "Hogyha ez szükséges ahhoz, hogy tisztán lássunk, akkor igen fel fogom szólítani" - mondta Vona arra a kérdésre, hogy mint párttagot, fel fogja-e szólítani a lemondásra.

A Kovács Bélát érintő kémvád részleteiről bővebben olvashat ide kattintva.