Húsz százalék közelébe kúszott a részvétel

Vágólapra másolva!
Az EP-választáson délután 15 óráig a szavazásra jogosultaknak 19,53 százaléka jelent meg az urnáknál, így továbbra is esélyes, hogy negatív rekordot dönt a mutató. Heves megye kivételével a keleti országrészben a legalacsonyabb, míg Budapesten a legmagasabb a részvételi arány.
Vágólapra másolva!

Ahogy az egész napra jellemző volt, úgy délután is az látszik a számokból, hogy a választási kedv Budapesten a legerősebb, és az ország keleti megyéiben, különösen Szabolcs-Szatmár-Beregben gyenge.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint délután 15 órakor Budapesten a szavazásra jogosultak 26,05 százaléka adta már le a voksát, míg a nyírségben ez az arány még mindig csak 15,58 százalékos.
Az összesített, 19,53 százalékos mutató közel 5 százalékkal marad el a 2009-es időarányos adattól, így a délután hátralévő részében még nagyon sokaknak kellene elmenni szavazni ahhoz, hogy összességében a 2009-es 36,31 százalékos részvételi arányt idén is elérjük.

A két legjobban teljesítő megye 15 órakor Pest és Heves volt, egyaránt 19,83 százalékos részvétellel, Budapesten belül a XIII. kerületben mentek el a legtöbben szavazni, ott 33,86 százalékon áll a mutató.