Házszabály-módosítással biztosítja Rogán a kétharmadot

Vágólapra másolva!
Rogán Antal módosítaná a házszabályt, hogy a levezető elnök ne csak szavazategyenlőség esetén szavazhasson, hanem mindig. Csak így biztosítható, hogy mindig meglegyen a kormánypártok kétharmada.
Vágólapra másolva!

A parlamentben 24 éve az a szokásjog, hogy a levezető elnök csak döntetlen eredmény esetén szavaz, vagyis akkor, ha szavazategyenlőség alakul ki az igenek és a nemek között. Ilyenkor általában az elnök úgy szavazott, ahogy a frakciója – írja a Napi.hu.

Rogán az eddigi gyakorlatot antidemokratikusnak tartja, szerinte semmi nem indokolja a levezető elnök szavazati jogának korlátozását.

Az ellenzék egészen másban látja a módosítás okát. A Bárándy Gergely (MSZP) és Tóbiás József (MSZP) képviselők által jegyzett javaslat szerint a Fidesz–KDNP a 199 fős parlamentben 133 képviselői helyet birtokol, ez pont a kétharmada a megválasztott országgyűlési képviselők számának. A jogszabályok szerint a szavazáshoz nem a jelen levő, hanem a megválasztott képviselők kétharmada szükséges, ez esetben minden fideszes politikusnak igen gombot kell nyomnia – vagy ha nem, akkor meg kell alkudni legalább egy ellenzékivel.

Akkor sem lenne meg a kétharmad, ha ugyan minden képviselő jelen van az ülésen, de a pulpituson a kormánypárti elnök vagy egy kormánypárti alelnök ül, mert ő a jelenlegi szabályok szerint nem szavazhatna. Erre a problémára jelent megoldást Rogán Antal javaslata, amely szerint az elnök minden esetben szavazhatna. Hiszen ha Kövér László vezeti az ülést, vagy fideszes alelnök van a pulpitusban, máris ugrott a mindent vivő többség.