Egy régi embere is kísérte Lázárt a költséges utakon

2014.05.31. 11:44

Információink szerint Lázár Jánost egy-egy stábtagja kísérte el azokon az utakon, amelyeken kirívóan magas szállásköltségek keletkeztek. Egyikük már legalább tíz éve segíti az államtitkár munkáját, a másik pedig a Fidesz külügyi titkára volt, és feltehetően közös vadászaton is részt vett már Lázárral.

Kiderült, kik kísérték Lázár Jánost azon a három utazáson, amelyeken közel kétmillió forintba került a szállás. Egy, a kiküldetések részleteit ismerő névtelenséget kérő forrás szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt tolmácsolás céljából kísérte el egy-egy munkatársa. Egyikük Sonkodi Balázs, aki egy korábbi kimutatás szerint a Miniszterelnökségen dolgozik politikai tanácsadóként, a másik pedig Perényi Zsigmond, aki a Lázár János által felügyelt Magyar Holokauszt 2014 - Emlékbizottság titkáraként dolgozik.

A forrás azt nem közölte, hogy a három utazás közül melyiken vett részt Sonkodi és melyiken Perényi. Mindketten tolmácsolással segítették Lázár Jánost, aki a parlament oldalán található adatok szerint angolul "társalgási szinten", németül pedig középfokon beszél. Megkerestük a Miniszterelnökséget az információval kapcsolatban, illetve a két kísérőnek az elérhetőségéért, de egyelőre nem kaptunk választ.

Kedden született elsőfokú részítélet abban a perben, amelyet az Origo munkatársa indított a Miniszterelnökséggel szemben az utazások részleteinek megismeréséért a Transparency International nevű antikorrupciós szervezet segítségével. A hivatal még tavaly év végén adott ki kérésünkre egy összesítést vezetőinek 2012-es és 2013-as külföldi utazásairól, és ebben feltűnő volt, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kiküldetéseinél több esetben is jóval nagyobb összeg szerepelt, mint más hivatali vezetők utazásainál.

Egy 2012 november végi háromnapos (tehát vélhetően csak két éjszakát jelentő) angliai utazáson 920 ezer forint volt a szállásköltség, egy tavaly márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy tavaly júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás. Ehhez hasonló nagyságú szállásköltségek még csak megközelítőleg sem szerepeltek más hivatali vezetőknél, pedig többen közülük Lázárral azonos tisztséget viseltek.

A Miniszterelnökség korábban csak annyit árult el a költségekről, hogy azok nem egyedül Lázár János szállását fedezték, azt azonban nem, hogy hány másik ember osztozott a költségeken. A Fővárosi Törvényszéken zajló per keddi tárgyalásán a Miniszterelnökség jogi képviselője ugyanakkor elárulta, hogy mindhárom kiküldetésen kétfős delegációk vettek részt, tehát a több mint 1,97 millió forintos költségen ketten osztoztak.

Az egyik kísérő, Sonkodi Balázs politikai tanácsadóként szerepel egy olyan táblázatban, amelyet a Miniszterelnökség 2012-ben adott ki a személyi állományáról. Sonkodi 2012 nyarán került a Miniszterelnökséghez, nem sokkal az után, hogy Lázár átvette a hivatal irányítását. Sonkodi már akkor is Lázár környezetéhez tartozott, amikor a politikus Hódmezővásárhely polgármestere volt. Lázár egy 2004-es interjúban úgy emlegette őt mint egészségügyi szakmai tanácsadóját. Sonkodi jelenleg tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának is.

Perényi Zsigmond korábban a Fidesz külügyi titkára volt. Ebben a minőségében utazott például 2012 júniusában a párt delegációjának tagjaként Kínába. Lázár Jánossal összefüggésben eddig egy alkalommal merült fel a neve. A Cink.hu számolt be idén januárban egy olyan vadászatról, amelyen Lázár János is részt vett. A beszámoló egy azóta eltávolított Facebook-galérián alapult, amelyet a vadászat egy másik résztvevője tett közzé, és a képaláírások szerint a vadászok között volt egy Perényi Zsigmond nevű férfi is (akit az újoncoknak kijáró módon el is fenekeltek egy bottal a vadászat végén).

A Miniszterelnökség az Origo munkatársának kérdéseit az ügy kezdete óta azzal hárította el, hogy Lázár János a külföldi hírszerzést végző Információs Hivatalt felügyelő államtitkárként vett részt az utazásokon. A Lázár utazásait ismerő forrás szerint más hasonló kiküldetéseken előfordult, hogy az államtitkárt titkosszolgálati tiszt kísérte, de a per tárgyát képező három utazáson Sonkodi, illetve Perényi vett részt.

A Miniszterelnökség elleni perben a bíró a keddi tárgyaláson részítéletet is hozott. Kimondta, hogy a svájci és az olaszországi utazások esetében a Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia arról, hogy Lázár János mit csinált a kiküldetései során, és válaszolnia kell azokra a kérdésekre is, hogy mely szállodákban szállt meg, illetve hogyan alakult a szállásköltség a hotelek és az utazások bontásában. Ez a döntés első fokon született meg, így nem jogerős, a Miniszterelnökség dönthet úgy, hogy fellebbez. Az angliai út ügyében a per még folytatódik, mert arról a kiküldetésről létezik egy minősített irat, amelynek megismerhetőségéről később születik döntés.

Lázár János a keddi tárgyalásról szóló cikk megjelenése után bejelentette, lemond a neki járó utazási költségtérítésről. Közölte azt is, hogy a három utazáson keletkezett közel kétmilliós hotelszámlát befizeti a költségvetésnek, ami a Kormányszóvivő tájékoztatása szerint azóta meg is történt. Lázár azt is közölte, hogy készséggel áll a bíróságok rendelkezésére az utazási szokásaival kapcsolatban, de a Miniszterelnökség nem válaszolt az Origónak arra a kérdésére, hogy ez mikor és milyen formában fog megtörténni. “Nem áll módunkban tájékoztatást adni, tekintettel arra, hogy a bíróság előtt még folyamatban van a hivatkozott peres ügy” - írták pénteken.