Benyújtották a reklámadóról szóló törvényt

Vágólapra másolva!
Bevételtől függően nulla és 40 százalék közötti lenne a kulcs. Már az idén hatályba lépne.
Vágólapra másolva!

A Parlament elé került a reklámadóról szóló törvény tervezete. A javaslatot L. Simon László egyéni képviselői beadványként nyújtotta be. Az adó érinti a magyarországi médiaszolgáltatókat, érinti a külföldön letelepedett, de műsoridejük legalább felében Magyarország területén, magyarul sugárzó szolgáltatókat, а "szabadtéri reklámhordozót, valamint а reklám elhelyezésére szolgáló bármely járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosító" személyt vagy szervezetet.

Az adó sávosan érintené a reklámbevételt, az 500 millió forintnál kisebb részre nem vonatkozna, afelett a következő kulcsokat vezetnék be:

  • a bevétel 500 millió forint és 5 milliárd forint közötti része után 1 százalék
  • a bevétel 5 milliárd forint és 10 milliárd forint közötti része után 10 százalék
  • a bevétel 10 és 15 milliárd közötti része után 20 százalék
  • a bevétel 15 és 20 milliárd közötti része után 30 százalék
  • a bevétel 20 milliárd forint feletti részre 40 százalék.

A törvény a kihirdetése utáni 31. napon lépne hatályba, a 2014-re érvényes adót időarányosan kell kiszámolni.

A reklámadó ötlete korábban is felmerült, először tavaly májusban közölte a kormány egy nyilvános munkaanyagban. Abban még kisebb kulcsok illetve nagyobb összeghatárok szerepeltek, nem volt például 20 százalékosnál nagyobb adókulcs. A tervezetet aztán úgy módosították, hogy ne lehessen külföldre kivonulással kibújni az adó alól. Tavaly júniusban aztán lekerült a napirendről az ügy, akkor azt írtuk, hogy "a kormány legkorábban ősszel folytatja a Magyar Reklámszövetséggel az egyeztetést".

Már a reklámadóról szóló törvénytervezet 2013-as első benyújtása is nagy felzúdulást keltett a médiapiac szereplői között, a legnagyobb reklámbevétellel rendelkező RTL Klub és az azóta tulajdonosváltáson átesett TV2 is közleményben ítélte el a javaslatot. Az RTL azt sem zárta ki, hogyha a reklámadót tényleg bevezetik, elhagyja az országot, a TV2 pedig azt írta: "A ­rek­lám­piac­ból élő TV2 sokmilliárdos veszteségbe fordult az elmúlt két évben. A reklámadó terve váratlanul érte a csatornát, nagyságrendje meglepő és elfogadhatatlan."

Az interneten és a nyomtatott sajtóban is komoly pozíciókat birtokló Sanoma akkor vezérigazgatója, Szabó György pedig arról beszélt a hvg.hu-nak 2013 májusában, hogy a reklámadó a Sanoma teljes üzemi eredményét is elviheti. (A Sanomát azóta felvásárolta a Centrál Group nevű pénzügyi befektetőcsoport.) Szabó György és más érintettek is megkérdőjelezték a reklámadó racionalitását, költségvetési szempontból ugyanis nem jelent komoly bevételt, a médiapiacról viszont kiszívná a nyereséget.

A reklámadó tavalyi belengetése után arról is szóltak iparági pletykák, hogy a kormány csak az épp akkoriban eladásra kínált TV2 árát akarta lejjebb vinni, hogy egy kormányközeli befektetőcsoport megvásárolhassa a csatornát.

Az Origo.hu-t kiadó Origo Zrt. bevételeinek szintén jelentős részét teszik ki a reklámbevételek, így a cég - ha a tervezetet elfogadja a parlament - a reklámadó fizetésére kötelezettek körébe esik. Az Origo Zrt. a tavalyi reklámbevételei alapján, a jelenleg ismert törvénytervezet szerint az 1 százalékos sávba esik.