Vágólapra másolva!
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) az Osztrák–Magyar Monarchia mintájára alakítaná át az Európai Uniót, az erről szóló javaslatukat elküldik a közösség vezetőinek – közölte Fricz Tamás CÖF-alapító a szervezet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Eszerint közös irányítás alá kerülne a külügyi, a hadügyi és a pénzügyi adminisztráció; ez nem jelentene föderációt, mert egyéb területeken, a szubszidiaritás jegyében, éppen decentralizálni kellene a döntéshozatalt – jelezte a politológus.

Csizmadia László, a CÖF másik alapítója azt hangsúlyozta: céljaik megvalósítása érdekében nem tartja kizártnak egy európai békemenet megszervezését sem.