Harry herceg Esztergom mellett bulizott

Vágólapra másolva!
Budapesttől alig egy­órányira töltötte a hétvégéjét Harry herceg - írja a Bors. A helyszíni beszámoló alapján az angol királyi ház tagja egy barátja esküvőjén vett részt, és alaposan kitombolta magát az azt követő többnapos lagziban.
Vágólapra másolva!

A vőlegény Alexander Navros volt, ő vezette az esztergomi bazilika oltára elé Alexandra von Kro­ckowot, az Oppenheim Bank tulajdonosainak a lányát.

A lagzi már a szlovákiai Belá településen, a Hotel Chateau Béla kertjében zajlott, és Harry állítólag eléggé elengedte magát. A Bors szerint három hölgy kísérte: Chelsy Davy - korábban, öt éven át Harry menyasszonyjelöltje -, Irene Forte, akit a brit Paris Hiltonnak szoktak emlegetni a bulvárlapok, és Lauren Wilson, aki a herceg régi barátja.

A beszámolók szerint Harry pénteken és szombat este is alaposan felöntött a garatra, szombaton hajnalban kidőlve találtak rá, vasárnap hajnalban pedig egy ponton kifeküdt egy busz elé az úttestre, majd két nővel elvonult pihenni. A Bors egyik képén kilógó fehér ingben és két hölgy társaságában kapták lencsevégre.