Egy vesét szállító autó karambolozott Pécsen

Vágólapra másolva!
Az átültetésre váró szervet végül mentővel juttatták célba.
Vágólapra másolva!

Szervátültetéshez szállított vesét az az autó, amelyik egy ütközés következtében kidöntött egy tűzcsapot Pécs belvárosában a 6-os úton vasárnap.A megkülönböztető jelzéseit használó, sürgősségi transzplantációs és vérszállítás feliratú autó egy másik gépkocsival ütközött össze egy kereszteződésben, majd nekicsapódott egy tűzcsapnak, amit kidöntött - írja a Tűzoltóság.info hírportál.

A balesetben egy ember sérült meg könnyebben, akit megfigyelésre kórházba szállítottak. A szervátültetéshez szállított vesét végül a mentők vitték be a kórházba. A 6-os út érintett szakaszán a Budapest felé vezető két sávot a helyszínelés idejére lezárta a rendőrség. Az útzárat délutánra már feloldották.

A baleset miatt mintegy 40 fogyasztónál szünetel a vízszolgáltatás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. A pécsi vízszolgáltató lajtos kocsival, vagy ha ez nem megoldható, akkor más módon juttat majd vizet, hogy a terület ivóvízellátását a hiba elhárításáig is biztosítsák.