Amnesty: El a kezekkel a civilektől!

Vágólapra másolva!
A jogvédők megfélemlítésről, az egyesülés- és a szólásszabadság korlátozásáról beszélnek.
Vágólapra másolva!

Hagyjon fel a civil szervezetek és csoportok célkeresztbe állításával, és biztosítsa, hogy megfélemlítés nélkül gyakorolhassák az egyesülés- és a szólásszabadság jogát – erre szólította fel kedden délután a kormányt az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

„Egy demokratikus társadalom nem képzelhető el civil kontroll nélkül, ezért fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a civil szféra szabadsága mellett. Szervezetünk is aktív kontrollt gyakorol, és számos területen együttműködik a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetekkel, például a gyűlölet-bűncselekmények elleni közös küzdelemben” – közölte Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

A szervezet szerint aggasztó, hogy a magyar kormány megpróbálja elhallgattatni azokat a civil szervezeteket, amelyek létfontosságú emberi jogi munkát végeznek. A kormány ezzel az egyesülési jog és a szólásszabadság érvényesülését is veszélyezteti – írták közleményükben, amely honlapjukon is megtalálható.

A Norvég Civil Támogatási Alap pályázati programjának lebonyolítását végző alapítványok átvilágítása az Amnesty szerint azt sugallja, hogy a kormány célpontba akarja állítani a civil társadalmat arra hivatkozva, hogy a pénzeket bizonyos politikai érdekek támogatására használják fel.

Az Amnesty International attól tart, hogy a magyar hatóságok cselekedetei megbéníthatják a civil társadalmat. Források hiányában a civil szervezetek nem tudnak tenni mindazokért, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak az országban.

Az Amnesty szerint a civil szervezetek elleni támadás a legújabb elem azon a listán, ami ellen már korábban is szót emeltek. Emlékeztettek a 2011-ben bevezetett Médiatörvényre, a médiaorgánumok kötelező regisztrációjára, a médiatartalmak ellenőrzésére, és egy új ellenőrző szerv bevezetésére, amely „mind-mind akadályozza a média sokszínűségének biztosítását”.

Ezért arra kérték a magyar hatóságokat, hogy vonják vissza a Konzorcium elleni fenyegetést, és kapcsolódjanak be az összpárti diskurzusba, amely biztosíthatná, hogy a magyar civil szervezetek zavartalanul folytathassák a munkájukat. Jelezték azt is, hogy az Amnesty International Magyarország 9965,95 eurót kap a Norvég Civil Támogatási Alaptól az ózdi kistérségben folytatott emberi jogi oktatási programjára.

A kormány májusban Kehi-vizsgálatot rendelt el a Norvég Civil Alap támogatásából részesülő civil szervezeteknél, miután azzal gyanúsították meg a pénzeket elosztó szervezetet, hogy a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak. A programban részt vevő és az azt lebonyolító civilek ezt határozottan visszautasították. Az ellenőrzés és a vita diplomáciai feszültséget okozott Norvégia és Magyarország között. Az erről szóló cikkeinket itt olvashatják.