Fenyegetés miatt elítélték a volt jobbikos képviselőt

2014.06.20. 20:29

Zagyva György Gyula társával a Hetek újságíróit zaklatta, pénzbüntetést kell fizetnie.

Jogerősen elítélték a Hetek című hetilap két munkatársának zaklatása miatt Zagyva György Gyulát, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét és I. Bélát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) másik vezetőjét - írta az ATV tévécsatorna hírportálja pénteken.

Az elsőfokú elmarasztaló határozatot megerősítve - az ítélet súlyosbításáról döntött a másodfokú bíróság abban a perben, amelyet újságírók fenyegetése miatt indítottak Zagyva Gyula korábbi jobbikos parlamenti képviselő, a HVIM tiszteletbeli elnöke és I. Béla, a HVIM másik vezetője ellen. Zagyva György Gyula 300 ezer, I. Béla 120 ezer forintos pénzbüntetést kapott. Ha nem fizetnek, fogházbüntetéssel válthatják ki az összeget.

Zagyva és I. Béla még 2010 augusztusában, a Verőcén megrendezett Magyar Sziget Fesztiválon bánt megalázóan a Hetek című lap két munkatársával, akik erről hangfelvételt készítettek. Ezen elhangzik, hogy Zagyva György Gyula az egyik újságírónak mondta, hogy "legszívesebben nekirontana, kitaposná a belét és felkoncolná". Ez és az ehhez hasonló kijelentések megvalósították a félelemkeltés céljából való fenyegetést - jelentette ki a bíró.
   
Az ATV szerint pénteki ítélethirdetésen a másodfokú bíróság súlyosbító körülménynek minősítette, hogy Zagyva György Gyula országgyűlési képviselőként és egy társadalmi szervezet tiszteletbeli elnökeként követte el a cselekményt.

Az első fokon hozott próbára bocsátással szemben jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a korábbi jobbikos politikust, míg társát az első fokon hozott megrovás helyett 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A vádlottak arra hivatkoztak, hogy személyi körülményeikben jelentős változás állt be: Zagyva azt állította, hogy amióta (2014. május) nem a Jobbik-frakció tagja, nincs munkája és nincs bevétele sem. A jogerős ítélet szerint a pénzbüntetés napi ezer forinttal számítva fogházbüntetésre váltható, vagyis Zagyva György Gyula 300, I. Béla 120 nap elzárással válthatja ki a fizetést - írta a portál.