Vona: A Fidesz MSZP-sként cselekszik, de veszélyes

Vona Gábor pártelnök beszél a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2014. június 21-én.
Budapest, 2014. június 21. Vona Gábor pártelnök beszél a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2014. június 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Tisztújító kongresszust tart a Jobbik. Vona Gábor pártelnök az egyetlen jelölt az elnökségre. Azt mondta, a jó elnökség fontos, hogy 2018-ban választást nyerhessenek, de kell hozzá egy országos tévécsatorna is.
Vágólapra másolva!

Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét - erről Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszélt a párt szombati tisztújító kongresszusán Budapesten.

A múltról azt mondta, az elmúlt két év volt a legkíméletlenebb, amikor az volt a fő kérdés, hogy meg tudják-e roppantani a pártot vagy megmarad.

A jövőről pedig, hogy a következő két évben le kell fektetni az alapokat. Például országos televízió- vagy rádiócsatornára, kormányzati stratégiára és struktúrára van szükségük, át kell alakítani a szervezetet, és megerősíteni a külügyi kapcsolatokat.

Vona Gábor a Budapest Kongresszusi Központban Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A következő évek tétjének azt nevezte, hogy képes lesz-e a Jobbik kormányra jutni. Szerinte ehhez nem elsősorban az ellenfeleket kell legyőzni, hanem saját hibáikat kell kijavítani.

Szerinte mára a Jobbik a legerősebb ellenzéki erő. Arra a kérdésre, hogy az MSZP-nek van-e még hitele, azt felelte: igen, kétmilliárd forint. A Fideszt a legveszélyesebb ellenfélnek nevezte. Szerinte a kormánypárt tud illúziót kelteni, úgy beszél, mintha jobbikos lenne, de MSZP-sként cselekszik.

Sikerüket abban látja, hogy fegyelmezettebb, profibb, egységes volt a nemzeti oldal. A kampányban megjelent kiskutyás fotókra utalva azt mondta, a pártnak a stílusbeli radikalizmust le kell vetkőznie, de a tartalmi radikalizmust nem.

Elismerte, hogy a keménymagnak irritáló lehetett a néppárttá válás, de azt mondta, hogy a Jobbik nem azért jött létre, hogy nagyobbat mondjon, hanem, hogy nagyobbat tegyen.

Az őszi önkormányzati választáson azt jelölte meg, hogy ott is bebiztosítsák második helyüket. A 2018-as választási győzelemhez pedig az erős tagságot, az elszánt helyi vezetőket és a jó elnökséget nevezte fontosnak.

A rendezvényt a pártelnök beszédét követően bombariadó szakította félbe.

A tisztújító kongresszuson Vona Gábor az egyetlen jelölt a pártelnöki posztra, a hat országos alelnöki tisztségért pedig 13-an versenyeznek.