Mocsai Lajos lehet a Testnevelési Egyetem rektora

Vágólapra másolva!
Orbánnál is lobbizott, rá szabhatták az olimpiai érmet doktori fokozatként elismerő törvénymódosítást. A mostani dékánnak nem tetszik ez az egész.
Vágólapra másolva!

Mocsai Lajos kézilabda-kapitány lehet az ősszel önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektora, ám mivel neki nincs egyetemi tanári címe, vélhetően rá szabhatták a sporttudományi felsőoktatást is érintő törvénymódosítást. Erre utalt Radák Zsolt, a TF dékánja a Digi Sport reggeli műsorában.

Azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy felmentést kap az új intézmény a tudományos kritériumok alól és a rektorának sem kell – Európában egyedüliként – egyetemi tanárnak lennie. Éppen ezért ő nem pályázik majd rektornak, szerinte más személyre szabták a vezetői posztot. Hozzátette: ha Mocsai Lajost akarja a vezetés, tegyék inkább előtte egyetemi tanárrá.

A felsőoktatási törvényt módosító javaslat lényege, hogy az új Testnevelési Egyetemre nem vonatkozik majd a felsőoktatási törvény rektorokról szóló passzusa, ami úgy szól: "A rektori megbízáshoz egyetem esetén egyetemi tanári (...) alkalmazás szükséges".

(A törvénymódosítóhoz Pósán László fideszes képviselő benyújtott egy olyan módosító javaslatot is, amely szerint az olimpiai dobogós helyezés a sporttudományi felsőoktatásban egyenértékű lenne a doktorival, erről itt olvashat bővebben. Ezt aztán Pósán visszavonta. A politikust keressük, hogy kérdéseinket feltegyük az ügyben.)

Radák a Digi Sportban beszélt arról is, hogy „a parlament a jövő héten módosíthatja a felsőoktatási törvényt, immár eldöntött tény: lesz új önálló Testnevelési Egyetem. Hogy azért jön létre, mert Orbán Viktor melléállt és támogatta a törekvést? Igen, azt hiszem, így van. Azt nem tudom, kik győzték meg erről a miniszterelnököt, mi gyors döntést szerettünk volna, ám nem lobbiztunk az ügyben, viszont Mocsai Lajos kézilabda-kapitány kapcsolatai és fellépése valóban előrelendíthette ezt a döntést. Magáról a törvényjavaslatról már egyeztetett a minisztérium a TF-fel többször is” – mondta a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, népszerű nevén a TF dékánja.

„Úgy tudom, szeptember 1-től áll fel az önálló Testnevelési Egyetem, ez már idén új költségvetést is jelent szerintem. Az intézmény bizonyos kritériumokban felmentést kap majd az egyetemmé váláskor, így nem lesz több kara, nem fog kötelezően két tudományterületet művelni és nem kell, hogy egyetemi tanár legyen a rektora. Hogy ez Lex Mocsai lenne? Nem tudom, akár az is lehet. Nekem nem vele van problémám, amikor azt állítom: nem jó döntés született. Nincs Európában egyetem, amelynek ne egyetemi tanár lenne a rektora, mi sem vagyunk rosszabbak, mondjuk a Színművészetinél. Ha a vezetés Mocsai Lajosban gondolkodik, akkor őt egyetemi tanárrá kell tenni. Persze az sem kizárt, hogy ő a rektornál sok tekintetben erősebb új egyetemi funkció, a kancellári poszt várományosa - ez utóbbit a kormányfő nevezi ki, rektort a szenátus választ.” - jelezte Dr. Radák Zsolt.

„Mocsai Lajos oktatóként állásban van nálunk, két hete is találkoztunk, beszéltünk a várható fejleményekről, holnap is fogunk, muszáj. Hogy én mint a kar dékánja pályázom-e majd rektornak? Valószínűleg nem, pontosan azért nem, mert ennek a kiírásnak oka van, okkal tettek kivételt esetünkben a vezetői poszttal, és ha így van, nem látom értelmét szembemenni ezzel" – tette hozzá.

Mocsai Lajos az Origo megkeresésére a keddi elfoglaltságaira hivatkozva csak röviden nyilatkozott. Azt mondta, 1978 óta tanít a TF-en, és szeretne segíteni abban, hogy az intézmény visszanyerje régi nemzetközi hírnevét. Hogy ezt milyen poszton teheti meg, még nem eldöntött. Mocsai azt is mondta, hogy szerdán szívesen nyilatkozik hosszabban a témáról.

A Digi Sport reggeli beszélgetését itt nézheti meg.