Itt a devizahiteles törvényjavaslat

Vágólapra másolva!
A devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslat egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta a kormány pénteken az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel. A törvényjavaslat a Kúria június 16-án hozott jogegységi döntésének jogértelmezését teszi általános érvényűvé, mindenki számára kötelezővé.

A jogszabály tervezete semmisnek nevezi az árfolyamrést - az eltérő vételi és eladási árfolyamok alkalmazását - helyette a folyósított és a törlesztett összeget is az MNB hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni. Ez vonatkozik a devizában megállapított bármilyen költségre, díjra vagy jutalékra is.

A forinthitelesekre is vonatkozik

A devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslat egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem. Az dokumentum indoklása szerint a végtörlesztett szerződésekre azárt nem vonatkozik a javaslat, mert a végtörlesztésre az akkori piaci és az eredeti szerződéses kötelezettségnél kedvezőbb feltételekkel, például a tényleges piaci árfolyamoknál kedvezőbb árfolyamon került sor.

Az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó rendelkezések ugyanakkor a forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződésre, pénzügyi lízingszerződésre is érvényesek.

A pénzügyi intézményeknek a törvény hatálybalépése után - a kihirdetését követő nyolcadik nap - kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek.

Fenntartani a megkötött szerződéseket

Az Európai Bíróság gyakorlata alapján a kormány arra törekszik, hogy a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek kiküszöbölésével tartsa fenn a megkötött szerződéseket - olvasható a pénteken az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat általános indoklásában.

A devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslat az indoklás szerint a fennálló szerződések tartalmát csak annyiban módosítja, hogy az érintett szerződések a tisztességtelen kikötések hiányában ne váljanak teljesíthetetlenné. Ez ugyanis a teljes szerződés semmisségét eredményezné, "amely az adósok érdekeivel is ellentétes lenne".

Csak érdemi jogvitával a bíróságra

A kormány előterjesztésében rendezi többek között a Kúria által tisztességtelennek nyilvánított árfolyamrés kérdését, és az ahhoz kapcsolódó elszámolási kötelezettséget, a folyamatban lévő eljárásokra irányadó rendelkezéseket, valamint részletesen kifejti, mit kell érteni az alatt a Kúria által is említett 7 alapelv alatt, amely alapján az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen és így semmis.

A kormány a Fővárosi Törvényszéket jelöli ki kizárólagos hatáskörű és illetékességű szervnek.

A javaslatnak az általános indoklás szerint az is célja, hogy lehetőséget biztosítson a pénzügyi intézmények számára az önkéntes jogkövetésre, és csak azokat az ügyeket engedje bíróság elé, amelyekben a felek között nem pusztán elszámolási, hanem érdemi jogvita van. A javaslat elsősorban a pénzügyi intézmények feladatává teszi, hogy az általuk alkalmazott általános szerződési feltételekből kiiktassák a tisztességtelen kikötéseket.

Több mint félmillió szerződés van

A kormány kifejti: a deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések több évig fennálló, tartós jogviszonyok, amelyek "a társadalom széles rétegeit érintik", mivel még mindig több mint félmillió ilyen típusú szerződés létezik. A kabinet szerint egyértelmű, hogy a 2008-ban kezdődő válság miatt ezeknél a szerződéseknél a szerződéskötéskor fennálló körülmények utóbb bekövetkezett megváltozása az adósok tömegeinek lényeges jogos érdekét sértette, mert "nem voltak ésszerűen előreláthatóak és jelentős mértékben túlmentek a normális változások kockázatán".

A kormány a javaslatban is megismétli, hogy az Országgyűlés idei, őszi ülésszakán újabb jogalkotási lépések szükségesek: ekkor rögzítik majd az elszámolás végleges szabályait, az egyéb anyagi jogi kérdéseket, valamint a jogkövetkezményeket.