Eladja a főváros a Centrál Színházat

Vágólapra másolva!
A vételár minimum 192 millió forint, a színház vezetője már bejelentkezett rá.
Vágólapra másolva!

A Centrál Színház privatizációjáról döntött hétfőn a Fővárosi Közgyűlés: a teátrumot működtető kft. önkormányzati tulajdonú üzletrészének értékesítésére és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására pályázatot írnak ki. A közgyűlés hétfői ülésén az erre vonatkozó előterjesztést 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el.

A nyílt pályázatot lebonyolító Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vagyonértékelése alapján a főváros kizárólagos tulajdonában lévő Centrál Színház Nonprofit Kft. vételára minimum 192 millió forint. A vevő a vételár 30 százalékát az adásvételi szerződés aláírásakor köteles megfizetni, a fennmaradó részt pedig halasztott fizetéssel, 5 év alatt egyenlő részletekben. Az ingatlanok együttes irányadó bérleti díja havonta mintegy 6,7 millió forint plusz áfa, a bérlet időtartama 10 év, amely alatt a bérlőt terheli az épületegyüttes karbantartási és minden egyéb üzemeltetési költsége.

A pályázati felhívás megjelentetésének határideje augusztus 31. Eredményes pályázati eljárás esetén a nyertes pályázóval megkötendő szerződéseket november 30-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni. A hasznosítás kezdete legkorábban 2015. január 1. lehet. A pályázat feltétele, hogy az ajánlat 10 éves kulturális, művészeti programot tartalmazzon. E feladatok ellátására az önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt a nyertes pályázóval. A színházi működés garanciájaként szolgál a 10 évre szóló visszavásárlási jog kikötése arra az esetre, ha a vevő nem szerződésszerűen teljesíti kötelezettségeit és a vevő vállalása, hogy 10 évig nem ruházza át és nem terheli meg az üzletrészt.

A követelmények között van a jelenlegi ügyvezető megbízásának fenntartása mandátuma lejártáig, vállalás a jelenlegi repertoár továbbjátszására, a művészeti profil és a kiemelt minősítéshez szükséges feltételek megtartása és a teátrum két játszóhelyén a folyamatos színházszerű működés biztosítása.

A pályázat kiírásának lehetősége azért merült fel, mert a Centrál Színházat vezető Puskás Tamás - akinek igazgatói mandátuma 2016. január 31-ig szól - ajánlatot tett a színházat működtető kft. megvételére és a társaság által használt ingatlanok bérbevételére. Puskás Tamás arra a kérdésre, hogy miért döntött a kft. megvétele mellett, az MTI-nek azt mondta: ezt találja a Centrál Színház működése szempontjából a legperspektivikusabbnak. A Centrál Színház mérete, helye és műfaji jellegzetessége miatt is alkalmas arra, hogy a saját lábán álljon, és erre már gyakorlatilag a múltban is rákényszerült - tette hozzá.