Elkezdődött a dabasi tömegbalesetet okozó bolgár kamionos pere

Vágólapra másolva!
Szerdán tartották az első tárgyalást a tavaly augusztusi tömegbalesetet okozó kamionos ügyében. Az M5-ösön, Dabas környékén történt karambolban hárman meghaltak és többtucatnyian megsérültek. A férfi elismerte bűnösségét.
Vágólapra másolva!

Megtartották az első bírósági tárgyalást annak a kamionsofőrnek az ügyében, aki tavaly augusztus 30-án tömegbalesetet okozott az M5-ös autópályán, Dabas közelében. A 27 éves A. P. A.-t halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A dabasi bíróságon tartott tárgyaláson meg is hallgatták a férfit, aki elismerte bűnösségét. Azt mondta, nagyon sajnálja a történteket, de nem emlékszik semmire, a baleset előtt elterelődött a figyelme. A bolgár férfi magyarul nem tud, tolmács segítségével hallgatták ki.

A vád szerint a kamionjával hajnali 5 óra körül Budapest felé tartott, de fáradt volt, és nem vette észre, hogy előtte feltorlódott a kocsisor. Körülbelül 80-83 kilométer per órás sebességgel rohant bele az előtte állókba. A balesetben a kamionon kívül összetört:

  • egy román Mercedes kisbusz;
  • egy osztrák rendszámú, de szerb férfi által vezetett Renault Espace;
  • egy német Seat Alhambra;
  • egy német kombi Opel Vectra;
  • egy magyar Toyota Corolla;
  • egy német Audi A6-os;
  • egy moldáviai férfi vezette olasz rendszámos Mercedes Spinter;
  • egy moldáviai Volskwagen Transporter.

A következő tárgyalási nap a nyári ítélkezési szünet után lesz.