Külföldieket fosztogattak álrendőrök a fővárosban

Vágólapra másolva!
Nyomozóknak adták ki magukat, azt mondták, át kell vizsgálniuk a turisták pénzét.
Vágólapra másolva!

Igazoltatás ürügyén külföldieket fosztogattak álrendőrök a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint a két külföldi férfi június 26-án négy alkalommal lopott meg, illetve kísérelt meg meglopni turistákat Budapest belvárosában.

A bűnözők civil ruhás nyomozónak adták ki magukat, és azt mondták a sértetteknek, hogy ellenőrizniük kell a pénzüket és az irataikat.

Az "átvizsgálás" után azonban a bankjegyeket összegyűrve adták vissza a külföldieknek, és a pénz egy részét eltették.

Három alkalommal sikerrel jártak, ám negyedik áldozatuk észrevette a lopást, és szóvá tette az eljárást, ezért ő visszakapta a teljes összeget.

A bejelentés után a II. kerületi rendőrkapitányság nyomozói aznap, nem sokkal éjfél előtt elfogták a két külföldi férfit, akiket előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - közölte a rendőrség.