Elsőfokú ítélet: ki kell adni Lázár János útjának részleteit

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnökségnek 15 napja van, hogy az Origo volt újságírójának kiadja az adatokat.
Vágólapra másolva!

A Transparency International Magyarország (TI) csütörtökön kapta kézhez a Fővárosi Törvényszék részítéletét, amelyet még május végén hozott a bíróság abban a perben, amelyet Pethő András, az Origo volt főszerkesztő-helyettese indított a TI segítségével a Miniszterelnökséggel szemben Lázár János három külföldi útjának részleteiért.

A TI a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta a részítéletet. Ebben a bíróság kötelezi a Miniszterelnökséget, hogy 15 napon belül adják ki, hogy az utakra milyen feladatok végrehajtása érdekében volt szükség, melyik szállodákban szállt meg a delegáció, és részletezni kell a költségeket utazásonként és szállodánként is.

A részítélet indoklása szerint azt a Miniszterelnökség sem vitatta, hogy Lázár János közfeladatokat látott el a szóban forgó utazásokon, közpénzen. A bíróság idézi az infotörvényt, amely az állam átlátható működését és a közpénzek ellenőrizhető felhasználását követeli meg. A bíróság szerint, ha nem lehet megismerni, hogy a közpénzt milyen szállásra, milyen szolgáltatásra fizették ki, akkor nem biztosítható a közpénzek felhasználásának ellenőrzése. Bár azt nem kell név szerint elárulniuk, hogy kivel találkozott Lázár János, de azt igen, hogy milyen jellegű üzleti kapcsolatokról, milyen státuszú, tisztségű tárgyalópartnerrel folytatott megbeszélést.

A Miniszterelnökség 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen, ha ezzel nem élnek, 15 napon belül ki kell adniuk az adatokat a pert indító újságírónak.