Tarlós hivatalosan is jelölt

Vágólapra másolva!
A Fidesz–KDNP 1167 településen indít polgármesterjelöltet az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.
Vágólapra másolva!

Az ország 85 százaléka tud majd Fidesz–KDNP-s jelöltre szavazni ősszel – mondta a kormánypárti politikus, ismertetve: 893 jelölt fideszes lesz és 274 függetlent támogat a párt. A tízezer lakos feletti városok közül 164, az annál kisebb településeken 1003 helyen lesz polgármester-jelöltjük.

Kósa Lajos arról is beszámolt: a párt főpolgármester-jelöltje Tarlós István lesz. Kulcskérdésnek nevezte, hogy a következő négyéves kormányzati, illetve ötéves önkormányzati ciklusban olyan főpolgármester legyen, aki jól együtt tud működni a kormánnyal az uniós fejlesztési pénzek felhasználásában és a problémák kezelésében. A "Demszky Gábor fémjelezte politikai éra alatt felhalmozott" hátrányt egy olyan jelölt ajánlásával lehet ledolgozni, aki nem a főváros és a kormány közötti politikai harcban találja meg "a politikai krédóját", hanem a főváros működtetésében és fejlesztésében – jegyezte meg.

A Fidesz alelnöke ismertette a fővárosi kompenzációs lista első hat szereplőjét is, ők Tarlós István, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Láng Zsolt II. kerületi és Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármesterek.

Borsod és Zala megye kivételével a megyei közgyűlési elnöki jelölésekről is döntött az országos választmány. Baranyában Nagy Csaba, Bács-Kiskunban Rideg László, Békésben Zalai Mihály, Csongrádban Kakas Béla, Fejérben Molnár Krisztián, Győr-Moson-Sopronban Németh Zoltán, Hajdú-Biharban Pajna Zoltán, Hevesben Szabó Róbert, Jász-Nagykunban Kovács Sándor, Komárom-Esztergomban Popovics György, Nógrádban Skuczi Nándor, Pest megyében Szabó István, Somogyban Jakó Gergely, Szabolcsban Seszták Oszkár, Tolnában Fehérvári Tamás, Vasban Majthényi László, Veszprémben Polgárdy Imre a kormánypártok jelöltje – sorolta Kósa Lajos.

Azt mondta: az önkormányzati listákat és a polgármesterjelölteket 30 kivételével elfogadták, megoldhatatlan konfliktus sehol nincs, az előre eltervezett ütemterv szerint haladnak. A nyitott kérdésekben az országos elnökség dönt augusztus 15-ig.

Az ügyvezető alelnök tájékoztatása szerint a kormánypártok augusztus 21-én kezdik gyűjteni a támogatói aláírásokat az önkormányzati választás előtt, jelöltjeiktől pedig azt kérik, hogy a gazdaság erősítését és a munkahelyteremtést helyezzék programjaik középpontjába. Az őszi választást a munkahelyteremtés szempontjából is nagyon fontosnak nevezte, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatok nélkül nem tudják a következő hétéves uniós támogatási pénzek 60 százalékát munkahelyteremtésre, gazdaságerősítésre, a GDP növelésére fordítani. Kiemelte: jelöltjeik elkötelezettek ezen programok mellett.