Elvesztett életükkel bíztatják egymást a szenvedélybetegek

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota részlege. addiktológiai osztály szenvedélybetegség Minnesota részleg rajz család terápia addiktológiai osztály szenvedélybetegség Minnesota részleg család terápia A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai
A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota részlege. Újságíró: Zsély Anna
Vágólapra másolva!
A Nyírő Gyula kórház speciális, alkoholistáknak és játékfüggőknek kialakított csoportjában egy kétgyerekes anyuka, egy joviális nagymama és egy fiatal fiú is ugyanúgy megtalálja a helyét.
Vágólapra másolva!

Fennállásának első évfordulóját ünnepli az alkoholizmussal és játékszenvedéllyel küzdő betegek kezelésére specializálódott Minnesota Részleg a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiáján. A születésnap alkalmából újra találkoztak az egykori páciensek és a stábtagok.

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota részlege. Újságíró: Zsély Anna Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Már egy jogosítványt, egy fuvarozó céget és egy házasságot is elveszített László, amikor napi egy liter vodkáját elfogyasztva a tévét kapcsolgatta részegen. Véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán kötött ki, ahol éppen egy riport ment a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban akkortájt indult Minnesota Részlegről. „Néztem a tévét, és azt gondoltam, ott a helyem” – meséli.

Közel két évtizedes alkoholizmussal a háta mögött másnap egyből telefonált, egy hét múlva pedig túl volt a felvételi interjún is. 342 napja nem iszik, hetente kétszer jár Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésre, ahol tisztséget is vállalt, ő felel a kulcsokért, és elrendezi a székeket, mielőtt a többiek odaérnek. „A zugivók gyöngye voltam, aki nagy okosan azt hiszi, otthon nem látják, ha a pólója alá dugott pálinkás üveggel érkezik” – emlékszik vissza. Reggel az első dolga levegővétel helyett is az volt, hogy meghúzza a vodkát a konyhában, amíg alszik a család. Még akkor is dugdosta az üres üvegeket, amikor szerettei elköltöztek tőle, és egyedül maradt a házban – ekkor futott bele a programba a tévében.

Miközben mesél, végig második felesége kezét fogja. Sztoriját egy gimnáziumi osztálynyi ember hallgatja, időnként őszintén felnevetve vagy éppen vadul bólogatva. Szavai minden jelenlévőnek ismerősek lehetnek, ugyanis kivétel nélkül alkoholizmus vagy játékszenvedély miatt keresték fel a Nyírő-OPAI addiktológiáján működő Minnesota Részleget. Most egy szinttel egykori kórtermeik alatt az osztályos nagycsoportoknak otthont adó teremben együtt ünneplik a Minnesota egyéves születésnapját és egyben saját gyógyulásukat. Csattannak a puszik, fogy a pogácsa és a Márka Cola. Csak akkor foghatna gyanút egy kívülálló, hogy nem érettségi találkozón jár, amikor a diplomázó gyerekeket és háromhetes unokákat tárgyaló párbeszédekbe belehallgatva olyan kérdések ütik meg a fülét, mint hogy jár-e a másik AA-ba.

Csinos kétgyerekes anyuka keveredik a huszonéves melegítős sráccal, ügyvéd külsejű nyakkendős-zakós figura cseveg a joviális nagymamával. Van, aki egyáltalán nem jár AA-gyűlésekre, más hetente kétszer is. Az egyik felszólaló 250 napja nem ivott, társának decemberben becsúszott ugyan egy egynapos ivászat, de alapvetően nem fogyaszt alkoholt.

Csoporttöbblet

A terápia időtartama 8 hét, meglehetősen kötött időbeosztással és szabályrendszerrel. A szigor fontos védő funkcióval és terápiás hatással bír, mivel a betegek sokéves dependencia után a részlegen az egészséges élet szervezettségét próbálgatják újra.

„Az egészségügy lehetőségeit és az önsegítő csoport sajátosságait integráljuk, a csoportterápia mellett egyéni konzultációkat tartunk. Nemcsak abban támogatjuk a betegeinket, hogy megküzdjenek a szenvedélyükkel, hanem abban is segítünk, hogy a személyiségfejlődés érettebb fokaira lépjenek” – magyaráz Tremkó Mariann klinikai addiktológiai szakpszichológus, a program vezetője. A hagyományos biológiai, pszichológiai és szociális tényezőkön túl a spirituális értékekre is figyelmet fordítanak.

Nagyban építenek arra a 12 lépésre, amire az AA is alapozza a szellemiségét, és a betegek rendszeresen ki is járnak a gyűlésekre. A hitelességet nagyban növeli, hogy a programban két saját élményű stábtag dolgozik. Golenya Éva felépülő segítő öngyógyítási kísérletként kezdett inni, amikor fiatal anyaként súlyos kényszerbetegség alakult ki nála. Tizennégy év függőség és egy öngyilkossági kísérlet után most épp azon a helyen próbál reményt adni másoknak, ahol bennfekvő betegként utoljára fogyasztott alkoholt.

Magyarországon közel 10 program működik hasonló elvek alapján, abban viszont különböznek, hogy állami, egyházi vagy alapítványi háttérrel működnek. Az első fecske a szigetvári intézmény volt, de tíz éve már a Nyírőn belül is működött – igaz, az főként játékfüggőket fogadott, és meg is szűnt. Az újonnan induló Minnesota legelső turnusa összesen két fővel indult, és bár a kihasználtság még mindig nem teljes, az már nem történik meg, hogy leül a személyzet csoportot tartani, és azt veszik észre, többen vannak, mint a betegek. Rugalmasságra viszont folyamatosan szükség van a stáb részéről. Az optimális működés érdekében állandóan vizsgálják a programot, figyelmet fordítva a betegek visszajelzéseire. Így jöttek rá például arra is, hogy a hétvégére hazautazó vidékieknek gond a pénteki késői AA gyűlés a városban, ezért előrehozták, és házon belül tartották meg.

Nem mindenki jut el ugyanakkor a program befejezéséig. Minden csoportnál van lemorzsolódás, az aktuális turnus kilenc főjéből például egy négyfős kemény mag maradt. Előfordul, hogy a stábtagok kérnek fel valakit távozásra, ha úgy érzik, nem kellően motivált, vagy a viselkedésével kifejezetten árt betegtársainak, mert például részegen megy vissza kimenő után.

Előző életek

A gyűlésen részt vevőkben nemcsak szenvedélyük a közös, hanem az évek során az alkohol vagy játék miatt összegyűlt veszteségeik is. Nem véletlenül hangzik el többször is az előző életemben kifejezés, hiszen a jelenlévők a sokéves függőséggel párhuzamosan több millió forintot, családot, lakást, jól menő vállalkozást veszítettek, hogy aztán józan életet kezdve újra felépítsék magukat. Jó példa erre József, aki nemrég érkezett haza a fia angliai diplomaosztójáról. Az üzletember, aki korábban több boltot és kocsmát üzemeltetett, és 500 négyzetméteres házban élt, hajléktalanként vesz részt az ünnepi gyűlésen. Alkoholizmusának és játékfüggőségének 25 éves története whiskyzéssel és kaszinózással indult, majd ahogy elveszítette mindenét, az utcán folytatódott, ahol aprópénzt kéregetett kannás borra.

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota Részlege. Újságíró: Zsély Anna Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A hajléktalanrendelésen éppen a Minnesota pszichiáteréhez került, ő ajánlotta neki a programban való részvételt. A nyolchetes turnus elvégzése óta leadott közel 50 kilót, és több állásban dolgozik – egyik munkahelye saját egykori üzlete, ahol immár alkalmazottként van jelen. Absztinensszállón lakik, mert hiába engedhetne meg magának albérletet, úgy érzi, még szüksége van a közösségben töltött időre, eközben azonban szorgalmasan építgeti visszatérését az üzleti életbe. Kapcsolatai az évek során sem koptak el, így sokan örömmel fogadták visszatérését a munka világába, és egykori partnerei sorra keresik meg józanságának hírére.

Nem könnyű ugyanakkor megszabadulni az alkoholistastigmától. „Volt, hogy az öcsém reggel-este szondáztatott. Ha megbotlok vagy piros az arcom, az első gondolata mindenkinek az, hogy megint ittam” – említ pár példát. A hozzátartozók körében amúgy is gyakori, hogy nehezen fogadják el a változásokat. Józsefet a rokonai rendszeresen kínálják pezsgővel, de a gyűlésen más is beszámol olyan esetről, hogy egy buliban ismerősétől a kérése ellenére, poénból majdnem alkoholtartalmú italt kapott üdítő helyett.

Új igények

Bár a részleg alapvetően alkoholistákat és játékfüggőket fogad, igyekeznek reagálni az újabb típusú problémákra is. A nyolchetes turnust egy hete befejező huszonkét éves Balázs például online szerepjáték-függőséggel került be. Kollégistaként a szobatársai mutatták be neki a Worlds of Warcraftot (WoW), ám a kezdeti pár órás játékok lassan megnyúltak, háttérbe szorítva a kapcsolatait és a tanulmányait. Eljutott oda, hogy a nap 24 órájából minél többet próbált a WoW világában tölteni. „Sajnáltam az időt evésre és alvásra. Minden, ami nem a játék volt, fölöslegesnek tűnt” – emlékszik vissza. A virtuális közösségben biztonságban érezte magát, és meg tudott feledkezni a kudarcairól. „Végre figyeltek rám, voltam valaki. Azt a sikert, amit a munka vagy a suli terén nem értem el, itt éltem át, de még a bánatot és a törődést is” – beszél arról, mit adott neki a játék. Az egyetemet félbehagyta, és otthonról is mennie kellett, mivel ott nem játszhatott, és elkezdett kisebb értékeket elemelni, hogy finanszírozni tudja az internetkávézók óradíjait.

Az utcára került, de még hajléktalanként sem adta fel a játékot. Amikor végül felvették az egyik fővárosi pszichiátriára, a szerváltás csapdájába esett: a játékot edzéssel helyettesítette, és rendszeresen addig hajtotta magát, amíg alig tudott mozogni az izomláztól. A Minnesotán a program szigorú időbeosztása struktúrát és rendszert tanított neki, így a turnust elvégezve abban bízik, hogy önállóan is rendszeres életvitelt tud kialakítani fix munkahellyel. „Tudod, hogy valami nem működik rendesen, de nem fogadod el” – foglalja össze sokak tapasztalatait.