Új eljárás indul Hegedűs Lóránt ellen

Vágólapra másolva!
A Horthy-szobor avatása miatt a lelkészt első fokon megrótták, most újrakezdik az eljárást.
Vágólapra másolva!

Új egyházi bírósági eljárás indul Hegedűs Lóránt református lelkésszel, volt MIÉP-es országgyűlési képviselővel szemben a budapesti Hazatérés templomában a Horthy-szobor tavaly novemberben tartott avatásán történtek miatt.

A Magyarországi Református Egyház honlapján, a Református.hu-n azt írták, másodfokú határozat született a Szabadság téri szoboravatással és az azt megelőző istentisztelet miatt indult fegyelmi eljárásban. Ennek értelmében az eljárást az elejéről kell ismét lefolytatni.

"A lelkészt nem marasztalták el, és nem is mentették fel: súlyos eljárásjogi szabálysértés miatt új eljárást kell kezdeni első fokon, egy kijelölendő egyházmegyei bíróságon" – közölték.

Tavaly ősszel a Hazatérés templomában istentisztelet keretében avatták fel Horthy Miklós mellszobrát, az istentiszteleten számos beszéd, megemlékezés elhangzott, felszólalt Gyöngyösi Márton jobbikos politikus is.

Az avatás utáni napon Szabó István, a dunamelléki egyházkerület püspöke közleményt adott ki, amelyben fegyelmi eljárás lefolytatását kérte Hegedűs Lóránt ellen. A Budapest-Északi Református Egyházmegye bírósága 2014. március 7-én hozta meg elsőfokú határozatát, amelyben írásbeli megrovásban részesítette a lelkipásztort.

A másodfokon eljáró Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága azonban úgy döntött, hatályon kívül helyezi az elsőfokú határozatot, arra hivatkozva, hogy az elsőfokú eljárásban súlyos eljárásjogi szabálysértés történt – írták a honlapon.